„Azonnali segítség jön a Nagy-Britanniában élőknek, ha megválasztanak” – a fő esélyes brit miniszterelnök jelölt legfrissebb bejelentése 1

Liz Truss azt mondta, hogy hivatalba lépésének első hetében „azonnali lépéseket” fog tenni az energiaszámlákkal kapcsolatban, ha kedden ő lesz az új miniszterelnök.

„Azonnali segítség jön a Nagy-Britanniában élőknek, ha megválasztanak” – a fő esélyes brit miniszterelnök jelölt legfrissebb bejelentése 3

A külügyminiszter, akiről széles körben úgy vélik, hogy legyőzi riválisát, Rishi Sunakot, amikor hétfőn kihirdetik a tory vezetőválasztás győztesét, kijelentette, hogy miniszterelnökként képes lesz a „nehéz döntéseket” meghozni, hogy keresztül juttassa az Egyesült Királyságot az energiaválságon. Az elmúlt hetekben egyre többen és egyre hangosabban mondogatják, hogy a kormány azonnal avatkozzon be a legkiszolgáltatottabbak támogatása érdekében, mivel az éves energiaszámlák ezen a télen körülbelül 3500 fontra emelkednek egy átlagos háztartásban.

A Sunday Telegraph-ban Ms. Truss azt mondta, hogy gazdasági tanácsadókból álló testületet fog létrehozni, hogy segítsen neki és pénzügyminiszterének. „Megértem, milyen kihívást jelent a megélhetési költségek válsága mindenki számára. Nehéz idők járnak, és az előttünk álló hónapok is kemények lesznek.” – mondta.

Kijelentette, hogy „azonnali lépéseket” fog tenni a családok és a vállalkozások megsegítésére a megélhetési költségekkel kapcsolatos válság leküzdésére, ugyanakkor egy „átfogóbb tervet fog készíteni a gazdaság növekedésére, ellenállóbbá és versenyképesebbé tételére”.

„Ha megválasztanak, új kormányom első hetében azt tervezem, hogy azonnali intézkedéseinket teszek az energiaszámlákkal és az energiaellátással kapcsolatban. Még ebben a hónapban költségvetéssel kapcsolatos bejelentés következik a pénzügyminiszterem részéről, amely egy szélesebb gazdasági intézkedéscsomagot tartalmaz majd. Nehéz döntéseket kell meghoznunk, hogy ne minden ősszel és télen ebben a helyzetben legyünk.”

A lap arról számolt be, hogy várhatóan „nagyon rövid lesz”, de hamarosan érkezik egy az energia válsággal kapcsolatos bejelentés, amint Truss átveszi az irányítást. A kampánya során Truss ígéretet tett arra, hogy „az első naptól kezdve elkezdi az adócsökkentést” egy új költségvetési és kiadási tervvel áll majd elő, amely többek közt visszavonja a National Insurance áprilisi emelését és a jövő évi társasági adó 19%-ról 25%-ra emelését.

„Tudom, hogy sok intézkedésünknek nincs azonnali hatása, de létfontosságú, hogy most kezdjük el ezeket, és egy jobb gazdaságot építsünk a jövő generációi számára, és biztosítsuk gyermekeink jövőjét. Nehéz döntéseket kell hozni, és miniszterelnökként kész vagyok meghozni ezeket a nehéz döntéseket.” – mondta beszédében Truss.

Truss és Sunak is interjút ad a BBC Sunday With Laura Kuenssberg című műsorában, amely valószínűleg az utolsó, nagy horderejű interjú lesz számukra, mielőtt kihirdetik a verseny eredményét. A brit politika számára „őrült” következő néhány napban Johnson utódját hétfőn jelentik be hivatalosan, és a győztes másnap azaz kedden veszi majd át a miniszterelnöki posztot.   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után