Máris aggasztó jelek a koronavírus oltás körül. Azoknak az embereknek, akiknek valamilyen „komolyabb” allergiája van, azt javasolják, hogy ne használják a Pfizer / BioNTech Covid-19 vakcinát, ugyanis két NHS alkalmazottnál, akik tegnap lettek beoltva, máris „mellékhatások” jelentkeztek.
Az NHS England hivatalosan is megerősítette, hogy két alkalmazottnál, akiket kedden – a tömeges oltási program első napján – oltottak be a koronavírus vakcinával, allergiás tünetek jöttek elő. Mind a két NHS alkalmazott, akiknél allergiás válaszreakciók jöttek elő, már eleve allergiásak voltak valamire. Az oltás beadása rövid időn belül „anafilaxiás reakciókat” váltott ki mindkettőjüknél, de a megfelelő kezelés után hamar jobban lettek.
Az eset után a Gyógyszer- és Egészségügyi Termékek Szabályozási Ügynöksége (MHRA) azt javasolta az NHS-nek, hogy bárkinek, aki korábban „jelentős” allergiás tünetektől szenvedett – ideértve többek közt a gyógyszereket, ételeket vagy oltásokat is -, egyelőre ne oltassa be magát. Az angliai NHS elmondta, hogy az oltási programban részt vevő valamennyi központot tájékoztatták. Ez azt jelenti, hogy akiket szerdán hívnak be oltásra, azoktól kivétel nélkül meg fogják kérdezni, hogy van-e bármiféle allergiája.
Stephen Powis professzor, az angliai NHS nemzeti orvosigazgatója elmondta, hogy ilyesmi gyakran előforduló jelenség oltásoknál (ezért aggodalomra semmi ok). Dr. June Raine, az MHRA vezérigazgatója, amely jóváhagyta a Pfizer / BioNTech oltást, azt mondta, hogy a hasonló reakciók „nem voltak jellemzőek” az oltás tesztfázisa alatt. Elmondta, hogy a betegeknek szóló tanácsokkal kapcsolatos minden friss információt „azonnal” közölnek majd, ha lesz ilyen.
A Pfizer is elmondta, hogy a vakcinát a vizsgálatok során a páciensek „jól tolerálták”, ezért „nincsenek komoly aggályok” az oltás biztonságosságát illetően. A Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett két dózisú vakcina fokozatos bevezetése az NHS segítségével kedden reggel vette kezdetét, amikor Margaret Keenan, 90 éves koventry-i nagymama a világon elsőként kapta meg ezt az oltást. Már az első napon több száz embert oltottak be, amit egyébként sokan viccesen V-napnak kereszteltek, és a következő napokban több százezer adagot terveznek beadni 70 különböző kórházi központban.
A kormány tudományos főtanácsadója, Sir Patrick Vallance nemrégiben azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Királyságban valószínűleg tavasz előtt nem áll helyre a vírus előtti állapot, vakcina ide vagy oda, sőt olyan kijelentés is elhangzott, hogy nem kizárt, hogy még jövő télen is szükségünk lehet arcmaszkokra Angliában. Forrás