Az Európai Alternatíva Párt azzal a céllal alakult, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok (immár több mint 750.000 fő) társadalmi, kulturális és politikai önrendelkezését elősegítse, támogassa, és alkotmányos jogait védje, kiterjessze. Annak érdekében, hogy a szétszakított családok és a kint dolgozó családtagok a jelenleginél méltóbb helyzetbe kerüljenek, a következő célokat tűzte ki maga elé:

pp-london-people-bridge-istock

1. Teljes választójogot követelünk!

Az élhetetlen körülmények miatt külföldön munkát vállalni kényszerült magyar állampolgárok indokolatlan jogsérelmet szenvednek el, hátrányos megkülönböztetésben részesülünk a fennálló választási törvény alapján. Követeljük a választási törvény azonnali megváltoztatását.Amíg a Magyarországon élő és a külhoni magyarok helyben, illetve levélben élhetnek szavazati jogukkal, addig nekünk, a külföldön dolgozó magyaroknak ezen jogunk korlátozva van, hiszen csak külképviseleteken szavazhatunk.Biztosítjuk, hogy a szavazatukat online, vagy levél formájában adhassuk le, ne korlátozzanak bennünket választójoguk gyakorlásában.(Továbbá előválasztási formában a külképviseletek nyíljanak meg egy hónappal a választások előtt).

Weboldalunkat itt találod

2. Egyablakos online ügyintézést!

Elviselhetetlen bürokratikus terheink csökkentése érdekében, használható, ügyfélbarát online felület létrehozását szorgalmazzuk, melyek lehetővé teszik, hogy személyes megjelenési kötelezettség nélkül tudjunk teljes körűen hivatalos ügyet intézni.

3. 1000 milliárdért ugyan kapjunk már valamit cserébe!

Köztudott, hogy a külföldön élő Magyarok évente több mint 1000 milliárd Forintot utalnak haza. Ezért a pénzért elvárjuk, hogy a kormány haladéktalanul létesítsen a legnagyobb európai városokban (London, Berlin, Brüsszel, Amszterdam, Bécs) Magyar nyelvű iskolákat, ahol nyelvtanulástól kezdődően akár középfokú végzettség megszerezése is lehetséges.

alternativa-part

4. Valós visszatérési lehetőséget!

A Magyarországon új vállalkozásba kezdő külföldről visszatérő honfitársaink részére elérhetővé tesszük egy évtől három évig terjedő teljes adómentességet és járulékmentességet a befektetett összeg méretétől (3 – 10 millió Forintig) és/vagy az alkalmazotti létszámtól függően (5 – 20 főig).

5. Valós visszatérés II.

Természetesen a mindent átható korrupció, a sajtószabadság eltiprása és az európai normák kormány általi tagadásának eredményeként egyelőre lehetetlen a hazaköltözés. Az oktatás és az egészségügy jelenlegi állapota sem segít a hazaköltözésben. Az Európai Alternatíva Párt fő törekvése a külföldön élő magyarok teljes körű érdekképviselete és a legégetőbb hazai problémák megoldása.

Az Európai Alternatíva Párt célul tűzte ki, hogy saját programjának megismertetésén túl lehetőséget biztosítson a valódi ellenzékiséget képviselő, igazi alternatívákat nyújtó ellenzéki közéleti szereplőknek, politikusoknak, pártoknak egy-egy fórum keretén belül találkozhassanak és megismerhessék ezen mozgalmak kiemelkedő személyeit.Ennek első állomása Londonban lesz, 2017. Február 18-án. Sándor Máriával találkozhatunk.

A facebook esemény itt található. A részvételi igényeteket a europaialternativa@gmail.com -on, illetve weboldalunkon a Jelentkezés gombra kattintva jelezzétek! Az eseményünk fő célja, hogy lehetőséget biztosítsunk az új érdeklődőknek, aktivistáknak a találkozásra, kötetlen ismerkedésre.

A külföldi magyarok nélkül elképzelhetetlen 2018-ban a kormányváltás! A mi tapasztalataink, szakmai és nyelvtudásunk, kapcsolati hálónk, pénzünk nélkül ez nem kivitelezhető. Legyél része a csapatunknak, tegyünk együtt a változásért. Sándor Mária a Meetup! #1 meghívott vendége. Bizonyára ti is nyomon követtétek a Mária körül kialakult helyzetet, reméljük, hogy ezek ellenére vendégül láthatjuk február 17-én, pénteken a Meetup-on.