Az angol Parlament tetejére mászott fel egy férfi Londonban 1

Egy 23 éves férfit tartóztattak le vasárnap illetéktelen behatolás vádjával, ugyanis felmászott a Parlament épületének tetejére és, eddig ismeretlen okokból több órán keresztül ott tartózkodott, egészen addig, míg a rendőrök el nem kapták.

_81476877_81476876

Hivatalos tárgyalók, a rendőrség és a tűzoltóság is a helyszínre lett hívva az eset miatt, szombat este 21:15-kor.

A Scotland Yard szerint egyelőre még korai találgatni, hogy mit is kereshetett a fiatalember a tetőn. Vasárnap hajnalban 5 órakor fogták el és tartóztatták le. Ezt követően a londoni rendőr főkapitányságra vitték, kihallgatásra.

ad_162250468

Más aktivisták is próbálkoztak már hasonló, merész húzással, többek közt a Greenpeace és a Heathrow repterének harmadik kifutója ellen tiltakozó csoport is. Ebben az esetben nem derült ki egyértelműen, hogy a fiatal férfi tiltakozik-e, valami ellen, vagy csak szimplán berúgott és nagyon elnézte a házszámot.

_81475956_20150307_235154

Az eset szemtanúinak elbeszélése alapján a srác fel-alá járkált a tetőn, és amikor a rendőrök beszélni próbáltak vele, válaszként időről időre lekiabált valamit, de nem volt érthető, mit mond.

Mindenesetre elég fura, hogy valaki csak úgy, egyedül fel tud jutni a brit Parlament épületének tetejére, anélkül, hogy bármiféle komolyabb ellenállásba ütközne.

Ha máskor is szeretnél friss, angliai magyaroknak szóló híreket olvasni, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”185″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″ ]

Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/

Forrás: http://m.bbc.co.uk/news/uk-31785372

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után