Nekiesünk, mint bolond tehén az anyjának. Rendben, néha nem egyszerű reálisan gondolkodni. Az alap, hogy el kell fogadnunk, ha valaki külföldre költözik, de azt is meg kell érteni, ha valaki otthon akar maradni.
Ezen az alap problémán próbáljunk meg nem fennakadni. Nézzük, hogy van-e esélyünk külföldön boldogulni – a saját véleményemen, az életemen és gondolataimon keresztül (egyetérteni nem kell, sőt…). A nagy átlag nem szakmai tudással, és szakmai angoltudással érkezik az Egyesült Királyságba. Nem kell nekik beinteni, beszólni, mint ahogyan fent írtam az Ő döntésük. Elfogadjuk!
Az alap kinti élethelyzetet nehéz lesz megszokni. Gondoljunk csak bele, hogy az otthoni, még ha szegényes is, de tágas élettérből beköltözünk egy szobába, lyukba, amit itt mondjuk single szobának hívnak. Jobb esetben egyedül, rosszabb esetben egy idegent kell elviselni, és alkalmazkodni hozzá, ráadásul felnőttként. Ha pedig kiszabadulunk a lyukból, akkor az ajtón túl másik 3-4-5-6 ember van még a házban, így tuti valakibe mindig belefutunk. Szóval, így él a magyar többség Angliában. De, ezt próbáljuk felejteni – sörrel, bulikkal, éjszakai csevegésekkel – munkáról, pénzről, főnökről, ex főbérlőről. Minden este, újra és újra. A témák ritkán, a napszakok sűrűn változnak, de fogadjuk ezt is el, hiszen jól keresünk.
De, tényleg jól keresünk? Ja, az itteni minimálbért, amelyből ha megvan a napi 8 órád – és nem szívatnak, napi 4-5-6 órákkal, főállású szerződéssel, akkor nettóban megvan az 1600 fontod. Ha lehúzol pár plusz órát, és a főnököd el is számolja neked, akkor 1800-2000 is meg lehet egy hónapban. Hű, az már jónak számít – leginkább egy facebook üzenetben, egy otthoni havernak, aki bruttó 200-ért nyomja.
Sajnos, ha az embernek van munkája, akkor könnyen “beragadhat” az élete. Hogy ragad be?
Évente emelhetik a bért – az angol kormány jóvoltából, néhány 10 pennyvel évente. Többet sok cég nem is akar ezzel foglalkozni, ők a kötelezővel letudják az emelést. De, azért egyes cégek 50 Pennyt 1 Fontot is emelnek évente. Vagyis egy év elteltével, már 12 fontot is kereshetsz. Hű, majd 5000 forint egy órára, ami igazán jól hangzik. El lehet belőle lenni, de nagy terveket ne készítsünk. Sorry de, ez a valóság. Ha esetlegesen eszünkbe jut a váltás, akkor lehet, hogy újra minimálbérről indulunk, szóval akár hónapokat, éveket kell várni, mire újra “jól” keresünk. Sokan ezért ragadnak be egy helyre, ahol a munkát tekintve – mert ezek senkinek sem az álom munkahelyei – úgy is váltás lesz a vége.
Egyszerűen besokallunk. Persze ezt is lehetne kezelni, ha nem vernénk, annyira a fogunkhoz a megkeresett garast. A legtöbbünk már ott elrontja, hogy megutálja az utazást. Okés, Londonban lehet annyit utazni, mint ha Kecskemétről lemennénk Kiskunfélegyházára, de akkor azt legalább ne busszal tegyük meg. A nagy többség – heti pár 10 fontot spórolva, inkább buszozik, nehogy metróval vagy vonattal emberi időt utazzon. Emberek napi 3-4 órát is buszon töltenek. Gratula nekik, mert biztosan azt a 20 fontot, vagy legyen kicsit több – félre teszik. Ha igen, akkor sorry. Gyűlöljük az utazást. Ok, a nagy piros busz emeletén, az eldobott csirkecomb csont nem hívogató, de azért van egyfajta feelingje (a busznak). Persze ez a Londoni “valódi élet” buszaira jellemző, nem a turisták által ismert “kirakat” világra. Az is szép, de az élet itt nem erről szól. Arról csak néhány nap, vagy hét szól, amíg az ember eltölt egy kis időt Londonban.
Ha már kényelmesen érezzük magunkat a szobában, változatos kommunikációt folytattunk a lakótársakkal – szobatárssal, és utaztunk napi 3 órát, akkor jöhet a Skype az otthoniakkal, hogy milyen jó is az Egyesült Királyság. Persze az igazi “oldalt” kevesen látják, hogy az itt megkeresett pénznek “ára” van. Ha ezt nem tudjuk jól “megfizetni”, akkor előbb utóbb, de fel fogjuk adni. Vagy megbolondulunk, mert legbelül érezzük, hogy nem fogunk előrébb jutni – és remélem, hogy mindenki van annyira őszinte Önmagához, hogy ez ügyben nem hazudik Önönmagának. Mert ez esetben a környezet fogja látni, hogy valami nem okés, és akkor gáz van.
A “jól megfizetni” a helyes kontrollt jelenti. Ha felveszünk egy taposómalom életmódot, akkor szarunk az egészbe, már elnézést. Ha már valaki így érzi, akkor vegye ma meg a repjegyet haza, a RyanAir, WizzAir (vigyázat, itt újabb bőrönd – poggyász szabályzat van) biztosan olcsó 2-3 hétre előre. Ennyi az átlag felmondási idő. Szóval a munka, utazás, alvás, munka, utazás és alvás nem biztosan a jó irány. Holott, a Kontroll a megkeresett fizetéshez képest nem drága, csak egy kicsit gondolkodni kell.
Mi lehet egy kontroll pont az életünkben?
Ha már van egy csomó rossz dolog, akkor keressünk jó dolgokat. Például próbáljuk megismeri az országot, vagy legalább a várost, ahol élünk. Ha wikipédiára van szükségünk, hogy megfejtsük mint jelent az a szó, hogy Múzeum, vagy nem tudjuk hogy ki az a II. Erzsébet, vagy III. Károly attól még sétálhatunk egyet. Nincs, ezzel semmi gond. Vagy fényképezhetünk mókust, amit Igen Igen fel lehet tölteni a Facebookra, és biztosan kapsz pár lájkot, hogy mókusos helyen élsz. Máris, egy pont, és kimozdultál, és ingyen is volt, mert a buszbérletedet használtad.
„Ha véletlen múzeumba mész, színházba, vagy belépős helyre, ne vigyél haza tájékoztató borssurát, a belépőjegyet hazafelé, dobd ki, mert ciki otthon magyarázkodni, hogy téged érdekel a világ ahol élsz.” – ugye értitek… Persze nem egyszerű, ha az ember össze vissza dolgozik, de néha már az is segít, ha egy szabadnapon kimozdulunk, hiszen az agyunkat ki kell kapcsolni. Ha azt hisszük, hogy ehhez elég délig aludni, majd mosni, főzni és készülni a másnapra, akkor sajnos csalódni fogunk. Persze könnyebb ha az embernek két szabadnapja van, de ezek a dolgok is elsőnek az agyban dőlnek el.
Ha hajlandóak vagyunk a fizetésünkből csak egy 20-30 Fontot áldozni, a kikapcsolódásra, akkor Londonból 1 – 1,5 órára több tengerpartra is eljuthatunk. És, igen, ez retúr jegy. Ennyiért otthon a MÁV InterCity a szír menekültekkel sem visz el Szegedről Budapestre. És, igen, ha nem akarunk költeni, akkor vigyünk otthon készített szendvicset (ebben mi magyarok jók vagyunk), de üljünk le pár órára a tengerparton. Felejtsük el a hétköznapi életünket, és gondoljunk arra, hogy kemény életet élünk (sokaknak tényleg az, és becsülendő, hogy ezt csinálják, csináljuk), de ezt megtehetjük.
Hogy ennyiért akár minden héten eljöhetnénk a tengerpartra. Mert, miért ne? Akár havonta egy-egy szegletét Angliának meg lehet ismerni. ÉS, igen legyünk nyitottak a világra. Ez nekünk magyaroknak különösen nehéz, hiszen nem szeretjük az itteni házakat, a kajákat, az embereket. Ha egy kicsit többet vagyunk hajlandóak áldozni utazásra, mondjuk 40 fontot egy retúr jegyre, akkor már komoly távolságokat meg tudunk tenni. Egy reggeli indulással, néhány órás városi, tengerparti kirándulással, egy esti vonattal haza is tudunk érni. És, itt nem kell félni, hogy a 30-40 éves vasúti kocsikban büdösek leszünk, mint sajnos otthon előfordul. Nyugati színvonalon tudunk utazni bármerre. Ez is egy pont, amelyet lehet élvezni, persze észre sem vesszük.
Ha már tudunk kikapcsolódni, és nem csak a Facebookon posztolni, hülyeségeket rendelni az ebay-ről, mert csak 1 Font volt, akkor elgondolkodhatunk, hogy merre is tovább. És, itt az életre gondolok, nem a taposómalomra, amelyet sokan munkahelynek neveznek.
Az előzőekhez visszatérve, ha az őszinte énünk azt súgja, hogy: Lehet, mégsem tudok majd olyan mértékbe továbblépni, amelyben szeretnék, akkor mi van? Ez még nem azt jelenti, hogy fel kell adni.
Csak, próbáljuk meg élvezni az életet, az életünket.
Ha a munkát nem is sikerül, akkor gondoljunk bele, hogy mi minden elérhető a számunkra, a munka által megkeresett pénzzel (még ha lyukban is élünk, szobatárssal, lakótársakkal). Az ünnepeket, szabadnapokat és a munkaidőn kívüli időt próbáljuk meg élvezni.
Menjünk moziba, de nehogy jegyet vegyünk – vegyünk havi bérletet, ami kb 2 jegy ára – igen, ezt a komoly összeget, Skypon meg kell beszélni az otthoniakkal. Ennyiért korlátlanul mehetünk moziba, akár naponta 5 filmet is megnézhetünk. És, ha nem jó az angolunk? Kit érdekel, lassan, de ragad ránk majd valami, a koszon kívül is. És, igen, ezt is lehet Facebook posztolni, hogy peremier filmeket látunk. Ugye már is találtunk 2-3-4 olyan pontot, amellyel kicsit jobban tudjuk itt magunkat érezni. 🙂 Ennyi kell, semmi több. Na jó, ez nem igaz. Néha azért be kell magunkat csapni, hogy ne bolonduljunk meg.
Térjünk egy kicsit vissza a beragadásra. Ez itt (is) csak pénzkérdés. Semmi több. De, hogyan lehet több pénzünk. Ha nem vagyunk fáradtak, lusták és megtanuljuk a nyelvet normálisan – 4 szó egymás után pakolása, sorry de nem számít nyelvtudásnak – akkor esélyesek vagyunk nagyobb összeget is keresni.
De, ha ügyesek és bátrak vagyunk, akkor a munkánk mellett – és igen, tudom hulla fáradtak vagyunk – de szépen lassan felépítünk egy saját kis vállalkozást. Elsőnek írjunk egy listát, hogy mivel is foglalkoznánk szívesen, vagy mit szeretünk csinálni. Vegyünk egy kis füzetet, és ehhez a tervhez napi szinten írjunk gondolatokat. Hogyan, mit lehet kezdeni ezzel az egésszel napi 1-1 órában, majd egy fél nap, majd heti 2-3 nap és a végén főállásban. Ez egy hosszú folyamat lesz, de legalább elindulunk egy úton. Mindig legyenek céljaink, akár túl nagyok is, mert ha abból már valami megvalósul, akkor az örömet tud okozni. Ha túlságosan kishitűek vagyunk, akkor csak egy hangyányi dolog fog megvalósulni, és az nem fog örömet okozni.
Sok sikert mindenkinek, és teljes gőzzel. De, ne holnaptól, mert úgy nem fog menni, hanem szépen folyamatosan. Lépésről, lépésre építsük fel az itteni életünket. Szerző: Gábor /Harlow & London