Az 5 fő ok, amiért Nagy-Britanniában jóval kisebb az esélye egy újabb Lockdownnak, mint Európa többi országában 1

A Nagy-Britanniában élők továbbra is abban reménykednek, hogy megúszhatják az idei karácsonyt és az egész téli szezont bármiféle B terv, vagy Lockdown bevezetése nélkül. Hollandia volt az első nyugat-európai ország, amely szombattól részleges lezárást vezetett be, ami erőszakos tüntetésekhez vezetett országszerte.

Az 5 fő ok, amiért Nagy-Britanniában jóval kisebb az esélye egy újabb Lockdownnak, mint Európa többi országában 2

Ausztria hétfőtől léptette életbe a negyedik nemzeti lockdownt, és februártól pedig bevezeti a kötelező oltást. Németország szintén a Lockdown küszöbén áll, ugyanis a fertőzöttek száma ott is gyorsan emelkedik, és a lakosságnak még csak a 7.5%-a kapta meg a harmadik oltást. Eközben több tízezer ember vonult végig Brüsszelen, hogy tiltakozzanak az új koronavírus-intézkedések ellen Belgiumban, és tüntetések törtek ki Svájcban, Horvátországban és Olaszországban is.

Boris Johnson brit miniszterelnök a héten kijelentette, hogy nem látja szükségét az Egyesült Királyságban a téli „B-tervnek” a bevezetésére, amelyben az embereket arra köteleznék, hogy maszkot viseljenek beltérben, és azt tanácsolnák, hogy mindenki aki teheti, otthonról dolgozzon. Miközben Európában a negyedik hullám egyre nagyobb problémákat okoz, miért van az, hogy Nagy-Britanniában mégsem tűnik úgy, hogy egy újabb Lockdown veheti kezdetét bármelyik pillanatban?

Korai „újranyitás”

Az Egyesült Királyság júliusi újranyitása bizonyos szintű immunitást hozott a fiatalabb korosztályok körében. Európa más részeihez képest az Egyesült Királyság korán újranyithatott, részben az időzítésnek, részben pedig a kormányt támogató tanácsadók és szakértők tanácsainak köszönhetően.

Az országon hamarabb söpört végig az Alfa és Delta variáns ezért hamarabb is ért véget a hullám, így a britek hamarabb nyithattak újra. Chris Whitty professzor és Sir Patrick Vallance is úgy érezte, jobb, ha inkább a nyár folyamán kezd el újra terjedni a vírus a korlátozások feloldása után, mint ha ez télen történik. Ilyenkor melegebb az idő, többen tartózkodnak a szabadban, és kisebb nyomás nehezedik az NHS-re a téli időszakhoz képest.

Oltási program

Az Egyesült Királyság oltási programja a legtöbb más országéhoz képest sokkal gyorsabban halad, ami azt jelenti, hogy több embernek van valamilyen szintű védettsége a vírus ellen. Ez azt is jelenti, hogy így többen jogosultak az emlékeztető oltásra is, amelyet öt-hat hónappal a második szúrás után kell beadni. Az Egyesült Királyságban a 12 éven felüliek körülbelül 88 százaléka teljesen be van már oltva. Ezzel szemben Ausztria lakosságának csak mintegy 66 százaléka teljesen beoltott, ami az egyik legalacsonyabb arány Nyugat-Európában.

Az emlékeztető oltás hatása

Több mint 14 millió Nagy-Britanniában élő kapott már emlékeztető oltást a hidegebb téli hónapok előtt. Több mint 21 százalék kapta meg tehát a harmadik adagot, míg az EU-ban ez az arány átlagosan csak hat százalék. Ennek az az oka, hogy az Egyesült Királyságban elég nagy vakcinakészlet áll rendelkezésre, másrészt azért is, mert nagyon sok ember jogosult már az emlékeztető oltásra. Hat hónappal ezelőtt a szigetország lakóinak 31 százaléka kapta már meg mind a két adagot, míg az uniós állampolgároknak mindössze 14 százaléka volt teljesen beoltva. Ez azt is jelenti, hogy sok európai még nem jogosult a 3. oltásra, de az immunitása már gyengül.

Fertőzöttek száma

A napi új fertőzöttek száma Nagy-Britanniában már csökkenő tendenciát kezd mutatni azok után, hogy októberben elérte a napi 50 ezret is. Nem valószínű, hogy a szigetország újra Lockdown alá kerül, mivel a Covid-19 helyzet jelenleg „meglehetősen stabil” – mondta nemrégiben a kormány egyik tudományos tanácsadója.

John Edmunds professzor, a Sage egyik tagja a Sky News-nak ezt nyilatkozta: „Itt, az Egyesült Királyságban már hónapok óta magas a fertőzöttek aránya, és kicsit más helyzetben vagyunk, mint Ausztria és Németország. Nem hiszem, hogy a dolgok úgy fognak alakulni, mint ott.”

A kormány hozzáállása

Az Egyesült Királyság kormánya nyíltan kijelentette és nem is egyszer, hogy nem hajlandó visszahelyezni az Egyesült Királyság lakosságát a korlátozások alá. Boris Johnson többször is elmondta, hogy a Lockdown egyelőre nincs terítéken, és a helyzet még nem olyan súlyos, hogy a kormánynak mérlegelnie kelljen a B-tervet mint opciót, amely a kötelezővé tenné a maszkviselést és mindenkinek újra otthonról kellene dolgoznia. Eközben Európa más országai sokkal nagyobb hajlandóságot mutatnak a korlátozások bevezetése iránt.     Forrás

Megosztás