Egy taxis bevallotta, hogy „nem kicsit megijedt”, amikor a szupermarketben vásárolt banánokat otthon kibontva a világ vélhetően legmérgezőbb pókját találta.
A 37 éves Joe Stein éppen egy banánt akart elvenni a reggeli zabkása mellé, amikor észrevette, hogy egy „sötét dolog” csüng a gyümölcsön. Közelebbről is szemügyre vette, és akkor vette észre, hogy a kb 5 centis pók szőrös lábai „megrándultak”.
Joe, akinek amúgy is pókiszonya van, azzal a lendülettel elhajította az egész köteg banánt, és közben saját elmondása szerint kikiabált a barátnőjének, a 39 éves Natasha Goodának, hogy be ne jöjjön a konyhába.
Később miután megnyugodott, hogy már halott, alaposabban is szemügyre vette a pókot, és némi vizsgálódás után felfedezte, hogy egy brazil vándorpókról van szó, amelynek csípése halálos lehet az emberre.
Joe, a dél-londoni Beckenhamből, így nyilatkozott: „Kinyitottam a zacskót, minden rendben, megfordítottam a banánt, és csak ezt a hatalmas, sötét izét láttam a banánon. Egy pók volt, és amikor megmozdult a lába, kiabáltam a barátnőmnek, hogy „ne gyere a konyhába!”
„Hunyorognom kellett, hogy jobban lássam a nagy, csontos, szőrös lábait. Kicsit sokkoló volt! Nyilván én is megdöbbentem, és a barátnőm is kicsit megdöbbent, amikor kiderült, hogy egy mérges pókról van szó. Mi lett volna, ha él…”
„Szerencsére már halott volt, de elég volt ahhoz, hogy mindketten felugorjunk és nagyon felmenjen a pulzusunk. Szeretnék figyelmeztetni ezúton is mindenkit, hogy alaposan nézzék meg a banánokat, amit megvesznek.”
A taxis a Kolumbiában termesztett banánfürtöt hétfőn vásárolta a West Wickham-i Sainsbury’s-ben. Joe azt mondta, hogy 99%-ban biztos abban, hogy a pók egy brazil vándorpók volt, miután a Google-ön utánanézett.
A Phoneutria fera néven is ismert állat Dél-Amerikában honos, és köztudottan szeret banánleveleken lógni. A Guinness-rekordok könyve a világ legmérgezőbb pókjának nevezte, mivel minden ma élő pókfajta közül a legerősebb neurotoxikus méreggel ő rendelkezik.
Mérgük az idegrendszerre hat, és eleinte többek közt olyan tüneteket okoz, mint a nyálfolyás és a szabálytalan szívverés. A méregről azt is tudni lehet, hogy hosszú, fájdalmas erekciót okozhat a férfiaknál.
A Sainsbury szóvivője azt mondta: „Felvettük a kapcsolatot az ügyféllel, hogy elnézést kérjünk az incidens miatt. Az ehhez hasonló események rendkívül ritkák, és igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy ilyen ne forduljon máskor elő.” Forrás