Nagy-Britannia legnagyobb részére továbbra is érvényben marad a hóra és jegesedésre vonatkozó sárga figyelmeztetés, ugyanis további hóesésre lehet számítani a keddi havazások után, amik az ország egyes területein igen komoly fennakadásokat okoztak.
A Met Office sárga figyelmeztetése, ahogy az a képen is jól látható, az ország szinte teljes egészére érvényben van. Csütörtökre ugyanis újabb hidegfront érkezik a szigetország fölé, aminek következtében várhatóan az idei tél eddigi leghidegebb napjaival kell szembenézni, és az ezen a télen mért leghidegebb hőmérséklet is megdőlhet, ami -10.8C volt. Anglia déli felén több térségben is akár 10 cm hóra is lehet számítani tehát a hét második felében.
A legfrissebb előrejelzés szerint a hóesés csütörtök délután 1 óra és péntek este 9 között a legvalószínűbb, és leginkább Anglia nagy részét és Waleset érinti.
A keddi este folyamán a fővárosban lakók közül csak azok tapasztalhattak havazást, akik a brit főváros külső részein élnek. Azonban az ország más pontjain sokkal komolyabb hóviharok is előfordultak. Manchester és Liverpool repülőterein például rengeteg járatot törölni kellett, és sok másik gép pedig késve indult a délelőtt folyamán, mivel elég nagy havazás volt arrafelé az éjszakai órákban.
Ami az utakat illeti, az M60-ason egy időre teljesen megbénult a forgalom, de az M6, M61, M62, és az M56-os utak több szakaszán is csak lépésben lehetett haladni a nagy havazás miatt.
A hivatalos adatok szerint, amiről a Met Office beszámolt, a legnagyobb havazások kedden Tulloch Bridge, Inverness-shire környékén voltak, ahol 11 cm hó esett, illetve Spadeadam, Cumbria területén, ahol 10 cm hullott.
Rengeteg útszakasz nehezen járható, mivel a takarítás lassan zajlik, és csütörtökön az utak állapota az újabb havazásoknak köszönhetően tovább romolhat. Az M6-oson például egy kocsi fejre állt a csúszós, havas úton. A meteorológiai intézet mindenkit figyelmeztetett, aki kocsiba száll ebben az időben, hogy vezessen a szokásosnál sokkal óvatosabban.
Csütörtökön az előrejelzések szerint a legnagyobb hidegekre az országban többek közt Oxfordshire, Suffolk területein lehet majd számítani. Forrás