A rendőrség emberei lőttek agyon egy férfit, akiről azt feltételezték, hogy kés volt nála, közvetlenül a rendőrőrs épülete előtt a Közép-Angliában lévő Derby városában.
Lőfegyverrel felszerelt rendőrtisztek állították meg az áldozatot a Derby területén az Ascot Driveon levő rendőrőrs egyik parkolójában. A rendőrök nyolc perccel a bejelentés után a helyszínen voltak, miután riasztották őket, hogy egy férfit láttak feltehetően egy késsel felfegyverkezve az épület egy, a nyilvánosság elől elzárt részén.
A derbyshire-i rendőrkapitányság nem sokkal ezelőtt azt is megerősítette, hogy a férfit sörétes puskával ölték meg. A férfit, akit a nyomozók még nem azonosítottak, a helyszínen ugyan elsősegélyben részesítettek, de nem sokkal később a kórházban belehalt a sérüléseibe.
A halálos kimenetelű incidens ügyében már nyomozás indult, amely azt vizsgálja, hogy az elhunyt személynél tényleg volt-e fegyver és mennyire jelentett veszélyt, illetve hogy a rendőrök reakciója mennyire volt megalapozott.
Gary Lloyd, aki az incidens pillanataiban épp a helyszín közelében tartózkodott, a Metro.co.uk-nak ezt nyilatkozta: „Épp a furgonomban ültem, és egyszer csak vagy öt lövést hallottam, amelyek nagyon hangosak voltak.”
„Szóval ezt követően kiszálltam a furgonomból, és odamentem, hogy lássam mi történt, de nem láttam semmit, csak rengeteg rendőrautót és furgont.”
Az incidensben sem az állomás személyzete, tisztje sem a lakosság egyetlen más tagja nem sérült meg.
A derbyshire-i rendőrség szóvivője ezt mondta: „Ma (október 7-én) 9.55-kor a rendőrök arról számoltak be, hogy egy késsel felfegyverzett férfit láttak az Ascot Drive felőli oldalon a Rendőrőrs parkolójában. Fegyveres rendőröket küldtek a helyszínre, és 10.03-kor egy rendőri lőfegyvert elsütöttek. A férfi, akinek személyazonossága egyelőre nem ismert, súlyos sérülést szenvedett, és az East Midlands-i mentőszolgálatot hívták ki a helyszínre, hogy lássa el a sérültet.” Forrás