A rendőrök kamerája rögzítette, milyen illegális bulikat tartanak az egyetemisták Angliában 1

A bristoli rendőrség testkamerás felvételeket tett közzé egy buliról, amelyhez a múlt héten hívták ki őket, és keményen bírálták a résztvevők viselkedését mondván, hogy „mindenkit veszélyeztetnek” az ilyen események szervezésével és az azokon való részvétellel.

A rendőrök kamerája rögzítette, milyen illegális bulikat tartanak az egyetemisták Angliában 3

A rendőrség péntek este, nem sokkal este 11 óra után ért ki a helyszínre, a Frogmore Streeten levő egyik diákszállóba, hogy szétoszlassa az ott összegyűlt bulizó tömeget, amelyen saját elmondásuk szerint„igen sok ember volt jelen”.

Két 19 éves férfinak szabtak ki fix büntetést. A rendőrtisztek szerint a buli „az NHS és az emberéletek védelme érdekében hatályban levő Covid-19 szabályok egyértelmű és nyilvánvaló megsértése volt”. A felvételen az látható, amint a rendőrök behatolnak az épületbe, és számos fiatal mellett sétálnak el, akik közül sokan nem viselnek maszkot, és a távolságtartásra vonatkozó szabályokat sem tartják be.

„A videón jól látható, hogy a járőröket mi fogadta, amikor péntek este Bristolban egy illegális bulihoz hívták ki őket. A legtöbb ember helyesen cselekszik és otthon marad. Annak a néhány embernek a cselekedetei sodornak mindenki mást veszélybe, akik figyelmen kívül hagyják a szabályokat.” – írta a helyi rendőrség a twitter oldalán.

Justin French főfelügyelő nyilatkozatában kijelentette: „Nehéz elhinni, hogy az ezen az összejövetelen résztvevők ennyire meggonolatlanok, és fel sem merül bennük, hogy cselekedeteik milyen hatással lehetnek a közösségre, amelyben élnek. Ez egy halálos vírus, és a fertőzöttek aránya ráadásul Bristolban növekszik, ami még elítélhetőbbé teszi tetteiket.”

Bristol városában 100 000 emberre 451 új koronavírusos fertőzött jut, és az elmúlt hét napban 2090 új koronavírusos beteget regisztráltak. A fertőzöttek aránya Angliában jelenleg 538 / 100 000 fő.

A hely, ahol a buli volt, (a Bristoli Egyetem hallgatóinak egyik diákszállója) egy közleményt adott ki, hogy az érintett hallgatók ellen fegyelmi eljárás is indulhat „elfogadhatatlan” viselkedésük miatt. Az egyetem szóvivője közleményében kijelentette: „Csalódottan vettük tudomásul a hírt a péntek esti összejövetelről, amely megsértette a Covid előírásait. A rendőrséget is ki kellett hívni a helyszínre, és többen bírságot is kaptak. Amennyiben úgy ítéljük meg, hogy szükséges, mi is megtesszük a megfelelő fegyelmi intézkedéseket. Ez a fajta viselkedés elfogadhatatlan. Egyetemként pedig nem habozunk fellépni azokkal szemben, akik semmibe veszik a szabályokat.”        Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után