A munkáspárt támogatottsága egyre nő a kormánnyal szemben: 3 hét a brit választásokig 1

A brit munkáspárt 32%-ra növelte a támogatottságát a brit választások előtt. Két friss, szombati felmérés szerint is ez a legmagasabb szám, amit az elmúlt 180 napban elértek. Csökken a különbség, akár még izgalmak is jöhetnek júniusban.

A munkáspárt támogatottsága egyre nő a kormánnyal szemben: 3 hét a brit választásokig 3

Ez a támogatottság már nagyobb, mint amivel a 2015-ös választáson zártak, akkor Ed Miliband a szavazatok 30,4%-át szerezte meg. Azonban a konzervatív párt még így is egy erős 14-15 ponttal vezet az Opinium és az ORB felmérése szerint. Egy harmadik, szombaton közölt közvélemény-kutatásban a Labour párt 31%-on, a konzervatívok 49%-on állnak, ami egy jó 18 pontos különbséget jelent.

A felmérések azt is jelezték, hogy a liberális demokraták, és az Ukip támogatottsága csökkenőben van, mindhárom eredményben rosszabbul teljesítettek, mint eddig. Az Ukip zuhanása várható volt ugyan, mivel több fontos parlamenti helyet is feladnak a konzervatívok javára, remélve, hogy ők beváltják a „kemény Brexithez” fűzött reményeiket. A liberális demokraták fellendülése pedig még várat magára – ha lesz -, a párt támogatottsága stabilan 10% körül van.

Azt hozzá kell tenni, hogy mindhárom friss közvélemény-kutatáshoz az adatokat még azelőtt gyűjtötték, hogy kiszivárgott volna a Labour párt kiáltványa csütörtökön. Egyes pontjai, mint a tandíj csökkentése, és az energiaipar újra közkézbe kerülése nagy népszerűségnek örvendett a szavazók között. Azonban Jeremy Corbyn megítélése még mindig meglehetősen alacsony maradt a szavazópolgárok körében. Az Opinium megkérdezése szerint az emberek csupán 23% gondolja, hogy alkalmas vezetni az országot, ezzel 24 ponttal lemarad Theresa May mögött.

A munkáspárt támogatottsága egyre nő a kormánnyal szemben: 3 hét a brit választásokig 4

„Az általánosan megfigyelhető tendenciák azt mutatják, lassan csökken a konzervatívok vezetése, de ettől még a 18-14 pontos előny egy erős többségi győzelmet eredményezhet” – mondta Anthony J Wells, a YouGov kutatási igazgatója. „Valamint a választás egyre inkább csak két párt versenyévé alakul.

Az Ukip támogatottsága jelentősen csökkent a kampány elején, azóta pedig egyre rosszabbnak tűnik. Sokan pedig azt várták a liberális demokratáktól, hogy a kampány alatt sikerül növelni a népszerűségüket, de ez egyelőre még nem történt meg, sőt még mintha visszaszorulóban is lennének.”    Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után