Az arcmaszkok a pénteki naptól kötelezővé válnak az üzletekben, bankokban és a gyorskiszolgáló éttermekben jelentette be nemrégiben a brit kormány. Az Egészségügyi Minisztérium mindössze néhány órával azelőtt adta ki Anglia hivatalos maszkokra vonatkozó új szabályait, hogy azok hatályba léptek pénteken.
Az új jogszabályok értelmében arcmaszkokat kell viselnie az embereknek az üzletekben, bankokban, szupermarketekben, postákon, bevásárlóközpontokban és közlekedési csomópontokban egyaránt. Azonban az olyan helyek, mint például az éttermek, kocsmák, edzőtermek, szalonok és színházak, kivételt képeznek, így ezeken a helyeken nem kell majd eltakarnunk az orrunkat és a szánkat.
„Ahogy a nyilvánosság számára a korlátozások fokozatosan enyhülnek, létfontosságú, hogy továbbra is biztonságosan vásároljunk. Mindenkinek részt kell vennie a vírus elleni küzdelemben az új útmutatások követése által. Szeretnék emellett köszönetet mondani Nagy-Britannia lakosságának minden áldozatért, amelyet az ország biztonságának megőrzése érdekében hoztak.” – mondta legutóbbi beszédében a brit egészségügyminiszter.
Bárkit, aki megszegi a július 24-én hatályba lépő rendeletben foglaltakat, akár 100 font pénzbírságra is büntethetnek. Ezzel Anglia végre felzárkózik Skóciához, ahol a szájmaszkok viselése már kötelező az üzletekben. A szabályokat be nem tartókra váró £100-os büntetés egyébként £50-ra csökken, amennyiben azt 2 héten belül befizetjük. A rendelet betartatása a rendõrség felelõssége lesz.
Az új rendelet szerint kötelező egy szájmaszkot viselni, amikor egy kávézóból elvitelre kávét vásárolunk. Ezt azért érdemes külön kiemelni, ugyanis az elmúlt napokban a kormány irányából kibogozhatatlan, egymásnak ellentmondó, zavaros infók kerültek napvilágra ennek kapcsán. Ha olyan helyiségben tartózkodunk, ahol le lehet ülni, enni vagy inni és nem csak elvitelre lehet vásárolni, akkor erre az időre levehetjük a maszkot.
Míg az üzletekben dolgozó alkalmazottakat felkérik, hogy ösztönözzék az embereket a szabályok betartására, ugyanakkor a kormány nem várja majd el, hogy a kiskereskedők és a vállalkozások kényszerítsék azt.
A tömegközlekedésen bevezetett, a maszkok viselésével kapcsolatos szabályokhoz hasonlóan a 11 év alatti és bizonyos fogyatékossággal élő gyermekek mentességet élveznek.
A rendeleteket az Egészségügyi és Szociális Gondoskodási Minisztérium készítette, mivel ez közegészségügyi kérdés. A kormány elmondása szerint bizonyíték van rá, hogy a maszkok használata csökkentheti annak valószínűségét, hogy valaki a fertőzést átadja másoknak. A pontos szabályok legfrissebb verzióját a kormány oldalán mindenki megtalálja angol nyelven. Forrás