A létminimum órabére jelentősen emelkedik Nagy-Britanniában 1

A londoni létminimum hamarosan £10.20-ra fog emelkedni, derült ki a polgármester, Sadiq Khan nemrégiben tett bejelentéséből. A nemzeti létminimum az ország többi részén is emelkedni fog, méghozzá 30p-vel.

A létminimum órabére jelentősen emelkedik Nagy-Britanniában 3

A bejelentés alapján a cégek által önkéntesen választható minimum fizetés órabére 45p-vel emelkedik a brit főváros területén. Ez jóval magasabb, mint az országban jelenleg hivatalosan érvényben lévő nemzeti minimálbér, ami £7.50 óránként. Persze ez az adat csak a 25 évet betöltöttekre vonatkozik.

Csak a fővárosban több mint 1000 olyan cég van, akik önként jelentkeztek ebbe a rendszerbe (az egész országban pedig már több mint 3600), hogy alkalmazottaiknak ezt a magasabb összeget fizetik. Olyan nagy nevek is a listán szerepelnek, mint az IKEA, Lloyds, a Google, vagy épp a Borough Market. Ez az emelés több, mint 150 000 alkalmazott fizetését fogja emelni az országban.

Londonon kívül, azok a cégek, akik benne vannak ebben a rendszerben £8.45-ről, £8.75-re fogják emelni alkalmazottaik minimálbérét. Ez a nemzeti létminimum és a londoni létminimum nem a hivatalosan megállapított nemzeti minimálbér (sajnos), hanem egy független alapítvány által meghatározott összeg, amit létminimum szintjén való megélhetés átlagos kiadásaival hoznak összhangba.

A brit kormány által meghatározott és kötelező minimálbér jelenleg £7.50 a 25 év felettieknek és £7.05 a 25 év alattiaknak, és a tervek szerint £9-ra emelik 2020-ra legkésőbb.

London polgármestere örömmel jelentette be, hogy sikerült betartania, amit ígért, és bár már több, mint 1500 cég van a listán, nagyon szeretné, ha sokkal többen csatlakoznának.

Nemrég készült egy felmérés a KPMG által a jelenlegi fizetésekről, és mint kiderült, Nagy-Britanniában még mindig a dolgozó emberek 21%-a, vagyis több, mint 5 millió ember keres a létminimum szintje alatti összeget. A tanulmány arra is rámutatott, hogy a nők rosszabb helyzetbe vannak, ugyanis míg a férfiak 16%-a, addig a nők több mint 25%-a esik ebbe a kategóriába.      Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után