A kocsik elé lökte a bicikliző nőt egy idegbeteg gyalogos Londonban 1

A londoni biciklis nő fejkamerája rögzítette, amint egy gyalogos nekitámad, és az út közepére löki, a kocsik elé.

cyclist angry

A rendőrség tette közzé a felvételt, amin egy férfi látható, aki a biciklijén közlekedő hölgy nyomába ered, majd a forgalmas kereszteződésben utolérve őt, a kocsik elé löki a biciklijével együtt.

A felvétel elején jól látható, hogy az amúgy negyvenes éveiben járó nő elbiciklizik a kocsik közt az úton átigyekvő férfi mellett, és arra kéri, hogy ne döntse őt fel, miközben elhalad mellette. “Please don’t try and knock me off.” – hallható a felvételen.

https://www.youtube.com/watch?v=ICjJZodrqIs

A támadó csak annyit reagál, hogy „Fogd be!”, majd a nő után rohan. Néhány másodperccel később utoléri a nőt egy kereszteződésnél, káromkodva odarohan hozzá, majd felborítja a nőt, úgy hogy az a forgalmas út közepére esik egy épp közeledő autó elé.

A rendőrség szóvivője elmondta, hogy a nőnek nagyon agy szerencséje volt, hogy az épp közeledő autónak még volt ideje fékezni. Így szerencsésen, karcolásokkal megúszta az incidenst. Az idegességen kívül más baja nem lett, és a fejkamera mindent rögzített, ezért a felvételt meg tudta mutatni a rendőröknek.

A férfit a londoni rendőrség jelenleg is keresi. Bárki, aki felismeri a fickót, hívja bármikor a 0800 555 111-es számot.

Itt csatlakozhatsz, Facebook csoportunkhoz, ami már 8,100 fős.

Így tudsz a mobilodon HuNglia ikont elhelyezni, amivel egyből eléred oldalunkat.

Itt tekintheted meg a HuNglia kupon akcióit.

Ha tetszett a cikk, itt Like-old oldalunkat:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”200″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″][email-subscribers namefield=”NO” desc=”Hírlevelünkhöz email címed megadásával csatlakozhatsz” group=”Public”]

Forrás: http://www.standard.co.uk/news/crime/angry-pedestrian-filmed-shoving-female-cyclist-off-bike-and-into-traffic-in-east-london-a2920291.html

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után