Egy magas rangú tory képviselő arra szólította fel saját pártját, hogy váltsák le Rishi Sunakot a miniszterelnöki posztról, különben „mészárlás lesz” az általános választásokon.
Sir Simon Clarke volt kabinetminiszter a Telegraphban megjelent cikkében azt mondta, hogy a konzervatívoknak olyan vezetőre van szükségük, aki „osztja a többség nézőpontját”. Sir Simon, aki ellenezte a ruandai törvényjavaslatot, azt mondta, hogy a párt elvesztette „kulcsszavazói egy részét”, mivel Mr. Sunak nem volt elég merész a bevándorlás és a kormányreform terén.
A Downing Street még nem nyilatkozott a történtek kapcsán. Kevin Hollinrake miniszter azonban azt mondta, hogy Sir Simon álláspontja „nem tükrözi a párt többségének véleményét”.
„Túlnyomó többségünk úgy gondolja, hogy Rishi Sunak abszolút a megfelelő személy a kormány élén” – mondta a BBC Breakfastnek, hozzátéve, hogy a miniszterelnök „egyenesbe hozta a gazdaságot”, és csökkentette a kis hajókon a Csatornán átkelők számát. Számos volt tory-miniszter, köztük Dame Priti Patel és David Davis is bírálta Sir Simon cikkét.
Davis, egykori Brexit-miniszter pedig azt mondta: „A párt és az ország belefáradt abba, hogy a képviselők saját vezetői ambícióikat az Egyesült Királyság érdekei elé helyezik.”
Az X-en írva Sir Simon tagadta, hogy „önös érdekekből tette volna ezt a kijelentést”. „Azért szólaltam fel, mert hazánk és pártom számára túl nagy a tét ahhoz, hogy hallgassak.” – tette hozzá.
Az idei év második felében várható a következő parlamenti választások. Legkésőbb 2025. január 28-án sort kell rá keríteni. Sir Simon immár a második volt miniszter, aki nyilvánosan felszólítja Sunak úrat a lemondásra. A volt oktatási miniszter, Andrea Jenkyns novemberben bizalmatlansági levelet nyújtott be a miniszterelnök ellen.
Miután a pénzügyminisztérium főtitkáraként dolgozott, miközben Sunak úr pénzügyminiszter volt, Sir Simon lelkes támogatója lett Liz Truss vezetői kampányának, és csatlakozott a kabinetjéhez. A konzervatív képviselők csak akkor indítványozhatnak vezetőváltást, ha 53 képviselő nyújt be bizalmatlansági levelet az 1922-es bizottság elnökének.
Sir Simon kijelentette, hogy „a Rishi Sunak vezette Konzervatív Párt tagjai ismét ennek a köztük lévő kiszélesedő szakadéknak a két omladozó partján állnak”. A korábbi miniszter azt mondta, hogy a tory képviselők „félnek” attól, hogy két éven belül meg kell választaniuk egy negyedik vezetőt is, de hozzátette: „Melyik a rosszabb: egy hétig a címlapokon szerepelni, vagy egy évtizedes hanyatlás Keir Starmer irányítása alatt?”
„Minden konzervatív képviselőnek élete végéig együtt kell élnie azzal a döntéssel, amelyet az elkövetkező napokban hoz. A cselekvés elmulasztása önmagában is egy döntés.” – tette hozzá.
Sir Simon megjegyzései azután láttak napvilágot, hogy egy hete nyílt lázadás volt Sunak úr ellen, a Ruanda Bill törvényjavaslat miatt – aminek a célja az lenne, hogy elriasszák a migránsokat attól, hogy kis csónakokon átkeljenek a Csatornán.
A múlt héten 61 konzervatív képviselő szavazott a törvényjavaslat újabb módosítása mellett, miközben próbálnák elfogadtatni a parlamentben, ami Sunak úr miniszterelnöksége alatt az eddigi legnagyobb lázadás a pártján belül. A jogszabály körüli vita felfedte a konzervatív párton belüli megosztottságot. Sunak a harmadik konzervatív miniszterelnök a 2019-es választások óta, miután a parlamenti képviselők 2022-ben leváltották Boris Johnsont és Liz Trusst is. Forrás