Az Egyesült Királyság a leghosszabb recessziós időszakkal nézhet szembe a feljegyzések kezdete óta – figyelmeztetett a Bank of England, miután az elmúlt 33 év legnagyobb emelésével három százalékra emelte a banki alapkamatot.
A Monetáris Politikai Bizottság (MPC) ma délután 0,75 százalékponttal 3 százalékra emelte az alapkamatot, miután a múlt hónapban figyelmeztetett arra, hogy a növekvő inflációs nyomás a korábban gondoltnál „erőteljesebb válaszreakciót” igényel. A döntés a kamatot 2008 óta a legmagasabb szintre tolta.
Ez a nyolcadik alkalom zsinórban, hogy a Bank kamatot emelt. Kevesebb, mint egy éve az alapkamat 0,1 százalék volt. Egy vezető szakszervezet arra figyelmeztetett, hogy a kamatemelések még több munkavállalót sodornak majd adósságba és pénzügyi nehézségekbe a megélhetési válság egyre komolyabb negatív hatásainak folyományaként.
A Unite szakszervezet 6000 felnőtt bevonásával készült felmérésből kiderült, hogy valamivel több mint a megkérdezettek fele mondta azt, hogy egyáltalán nem tudja majd vagy nehézségei lesznek idén a háztartása számláinak kifizetésével. Csaknem a kutatásban részt vevők egyharmada azt mondta, hogy már adósságba kellett vernie magát, vagy megemelnie az adóssága szintjét csak azért, hogy ételt tudjon tenni az asztalra.
A brit gazdaság számára nyolc egymást követő negatív növekedésű negyedév következhet, ha a jelenlegi piaci várakozások beigazolódnak. Ez lenne a leghosszabb megszakítás nélküli hanyatlás az országban, az elmúlt egy évszázad folyamán. A Bank szerint az infláció még ebben a negyedévben 11 százalékra emelkedik, mielőtt 2023 elején újra csökkenni kezd.
A bizottság hét szavazattal kettő ellenében megszavazta az alapkamat emelést. Egy tag inkább 0,5 százalékponttal, egy tag pedig 0,25 százalékponttal emelte volna a kamatlábat.
Az infláció eközben 40 éves csúcsra, 10,1 százalékra tért vissza, az élelmiszerárak jelentős emelkedése miatt. A fogyasztói árindex inflációja tehát szeptemberben 10,1 százalékra emelkedett az augusztusi 9,9 százalékról – közölte a Statisztikai Hivatal. Az infláció valamivel magasabb volt, mint azt a közgazdászok várták és továbbra is sokkal magasabb értéken van, mint a kormány által célként kitűzött 2%-os érték. Forrás