Rengeteg embert foglalkoztat a pénz, hogy hol mennyit lehet vagy lehetne keresni, vagy például, hogy a saját szakmánkban milyen más cégek vannak, amik esetleg jobban fizetnek. A Glassdoor, a világ egyik vezető cége a munkahelyekkel és vállalatokkal kapcsolatos ismeretek és statisztikák terén, nyilvánosságra hozta az éves fizetési jelentését, amelyben megtekinthetjük a 25 legjobban fizető vállalatot az Egyesült Királyságban a 2021-es évben. A listán többek közt szerepel nyolc befektetési bank, valamint hét technológiai cég és öt tanácsadó is.
A Glassdoor 25 legjobban fizető cég az Egyesült Királyságban nevű listája a legmagasabb átlagos fizetési csomagokat kínáló vállalatokat rangsorolja (beleértve az alapbért és más kompenzációs formákat, például jutalékokat, borravalókat, bónuszokat stb.). Az eme jelentésben figyelembe vett vállalatoknak egyenként legalább 30 fizetési jelentést kellett leadniuk az Egyesült Királyságban élő alkalmazottaik által az elmúlt 1 év alatt. Míg az „egyéb kompenzációs formák” opcionális mező a Glassdoor-on, az ehhez a jelentéshez figyelembe vett fizetési jelentéseknek olyan munkavállalóktól kell származniuk, akik megosztották az alapbérüket és a kompenzáció egyéb formáit is. Azokban az esetekben, amikor a vállalatoknak ugyanaz a teljes kompenzációjuk mediánja (középértéke), a magasabb mediánú alapbérekkel rendelkező vállalat kapja a magasabb rangsorolást.
Íme tehát a lista, az Egyesült Királyság 25 legjobban fizető vállalata 2021-ben:
25: BlackRock
- Medián Teljes Bércsomag: £75,829
- Medián Alapfizetés: £68,000
- Iparág: Vagyonkezelés
24: Revolut
- Medián Teljes Bércsomag: £75,829
- Medián Alapfizetés: £70,514
- Iparág: Pénzügy
23: J.P. Morgan
- Medián Teljes Bércsomag: £75,914
- Medián Alapfizetés: £69,137
- Iparág: Befektetési bank
22: Moorhouse Consulting
- Medián Teljes Bércsomag: £76,500
- Medián Alapfizetés: £55,000
- Iparág: Tanácsadó
21: Bain & Company
- Medián Teljes Bércsomag: £76,914
- Medián Alapfizetés: £69,500
- Iparág: Tanácsadó
20: Boston Consulting Group
- Medián Teljes Bércsomag: £77,000
- Medián Alapfizetés: £65,478
- Iparág: Tanácsadó
19: SAP
- Medián Teljes Bércsomag: £77,615
- Medián Alapfizetés: £70,514
- Iparág: Tech
18: MS Amlin
- Medián Teljes Bércsomag: £78,070
- Medián Alapfizetés: £76,840
- Iparág: Biztosítás
17: Mastercard
- Medián Teljes Bércsomag: £80,000
- Medián Alapfizetés: £75,000
- Iparág: Pénzügy
16: Macquarie Group
- Medián Teljes Bércsomag: £80,000
- Medián Alapfizetés: £75,478
- Iparág: Befektetési bank
15: Deutsche Bank
- Medián Teljes Bércsomag: £80,000
- Medián Alapfizetés: £75,984
- Iparág: Befektetési bank
14: ServiceNow
- Medián Teljes Bércsomag: £80,104
- Medián Alapfizetés: £75,463
- Iparág: Tech
13: Daishi Bank
- Medián Teljes Bércsomag: £80,588
- Medián Alapfizetés: £75,551
- Iparág: Bank
12: UBS
- Medián Teljes Bércsomag: £80,662
- Medián Alapfizetés: £73,000
- Iparág: Befektetési bank
11: Spotify
- Medián Teljes Bércsomag: £83,500
- Medián Alapfizetés: £72,914
- Iparág: Tech
10: RBC
- Medián Teljes Bércsomag: £85,000
- Medián Alapfizetés: £70,000
- Iparág: Bank
9: McKinsey & Company
- Medián Teljes Bércsomag: £85,160
- Medián Alapfizetés: £84,000
- Iparág: Tanácsadó
8: G-Research
- Medián Teljes Bércsomag: £85,468
- Medián Alapfizetés: £80,441
- Iparág: Tech
7: VMware
- Medián Teljes Bércsomag: £85,625
- Medián Alapfizetés: £75,000
- Iparág: Tech
6: Facebook
- Medián Teljes Bércsomag: £86,423
- Medián Alapfizetés: £78,953
- Iparág: Tech
5: Credit Suisse
- Medián Teljes Bércsomag: £87,500
- Medián Alapfizetés: £78,000
- Iparág: Befektetési bank
4: Standard Chartered Bank
- Medián Teljes Bércsomag: £90,000
- Medián Alapfizetés: £80,331
- Iparág: Befektetési bank
3: Kearney
- Medián Teljes Bércsomag: £90,661
- Medián Alapfizetés: £83,917
- Iparág: Tanácsadó
2: Man Group
- Medián Teljes Bércsomag: £93,620
- Medián Alapfizetés: £85,312
- Iparág: Befektetési bank
1: Salesforce
- Medián Teljes Bércsomag: £100,000
- Medián Alapfizetés: £73,038
- Iparág: Tech
Ezek voltak tehát a legjobban fizető munkahelyek Nagy-Britanniában 2021-ben. Reméljük érdekesnek és hasznosnak találtad a listát! Oldalunkon sok hasonló cikk található még érdekes toplistákkal. Forrás