Van az a mondat, amit szinte minden Angliában élő magyar kimond legalább egyszer: „Ehhez én még mindig nem tudtam hozzászokni.” Lehet valaki itt öt, tíz vagy akár húsz éve, dolgozhat jól fizető állásban, élhet rendezett körülmények között – mégis vannak dolgok, amelyek sokaknak egyszerűen idegenek maradnak. Nem feltétlenül rosszak. Csak… mások. És ez a „más” idővel sem mindig simul el.
Az állandó udvariasság, ami mögött néha nincs semmi
Az angol kedvesség legendás. „Sorry”, „please”, „no worries” – szinte minden mondatban ott van. Eleinte megnyugtató, később viszont sok magyart zavarba ejt. Mert gyakran nehéz eldönteni:
ez valódi figyelmesség, vagy csak egy társadalmi reflex?
A magyarok többsége a közvetlenebb kommunikációhoz szokott. Ha valaki mosolyog, azt komolyan veszi. Angliában viszont a mosoly nem mindig jelent kapcsolódást, kedvességet, a kedves hangnem nem feltétlenül jelent őszinteséget. Ez a finom, láthatatlan távolság sokaknak évek után is furcsa marad.
A magány, ami nem látványos, mégis nagyon valós
Sokan meglepődnek azon, hogy Angliában mennyire könnyű egyedül lenni emberek között. Munkahely, kollégák, ismerősök – mégis kevés az igazán mély kapcsolat.
A magyar társas kultúra spontánabb: beugrunk egymáshoz, hosszú beszélgetések, hirtelen szervezett programok. Angliában minden előre tervezett, naptárba írva, sokszor hetekkel korábban. Ez sokaknak biztonságos, másoknak viszont rideg. A „majd összefutunk” itt ritkán történik meg, sőt bizonyos esetekben pont az ellenkezőjét jelenti… Ki érti ezt?!
Az időjárás nem csak téma, hanem állapot
Sokan viccelődnek rajta, de hosszú távon komoly hatása van. A szürke ég, a kevés napsütés, az állandó szél és eső sokaknál lelkileg is nyomot hagy.
Nem véletlen, hogy a magyarok Angliában gyakran mondják:
„Nem is az eső a baj, hanem hogy sosem látod, mikor lesz vége.”
Hiányzik a markáns évszakváltás, a valódi nyár, a napsütéshez kötődő energia. Ez is egy olyan dolog, amit sokan évek után sem tudnak megszokni – legfeljebb elfogadni.
Az, hogy minden „szabályos” – de nem mindig életszerű
Angliában rengeteg szabály van. Írott és íratlan egyaránt. Ezek sokszor biztonságot adnak, de néha frusztrálóan rugalmatlanok. Egy ügyintézésnél, egy munkahelyi helyzetben vagy akár egy lakásbérlésnél a magyarok gyakran érzik úgy:
„Ez papíron működik, de emberileg nem.”
A rendszer nem személyes. Nem rosszindulatú – csak távolságtartó.
Az étel – nem az íze, hanem a jelentése hiányzik
Nem csak a pörkölt, a töltött káposzta vagy a friss kenyér hiányzik. Hanem az, amit az étel jelent. A közös főzés, a hosszú ebédek, a vasárnapi ebéd hangulata. Angliában az evés sokszor csak arra van hogy tudjunk tovább dolgozni, funkcionálni. Gyors, praktikus, előre csomagolt. Sok magyar hiányolja belőle az otthonosságot, azt az érzelmi többletet, amit gyerekkorából hoz.
Az érzés, hogy „nem innen indultam”
Talán ez a legmélyebb. Hiába az évek, a tapasztalat, a beilleszkedés – sok magyar soha nem érzi magát teljesen „angolnak”. És nem is feltétlenül akarja. Ez nem kudarc. Inkább identitás. Egy belső emlékeztető arra, hogy honnan jött, mit hozott magával, és mi az, amit nem szeretne elveszíteni.
És mégis: maradnak
Mert ezekkel együtt is van, ami működik. Van, aki megszokja, van, aki megtanul együtt élni vele. És van, aki egyszerűen elfogadja: nem kell mindenhez hozzászokni, és mindennel egyetérteni ahhoz, hogy itt élj és boldogulj.