gyári munkás bíróság per sör

Egy gyári dolgozót kirúgtak a munkahelyéről, mert sört ivott kilenc órával a műszak kezdete előtt. A nő beperelte a céget, és a bíróság úgy találta, hogy neki volt igaza, aminek köszönhetően több, mint 5400 font (durván 2.3 millió forint) ütötte a markát.

gyári munkás bíróság per sör

Malgorzata Krolik reggel öt órakor ivott három sört, ami a főnökei elmondása szerint még mindig érződött rajta, amikor délután elkezdte a műszakját a Young nevű halfeldolgozó üzemben, Livingstonban.

A nőt ezt követően azonnal kirúgták, mivel a cég a zéró tolerancia elvét követi alkohol tekintetében. A bíróság azonban máshogy látta a dolgot, a bíró ugyanis a hölgy tettét azzal tartotta egyenértékűnek, mint ha valaki a munkába menetel előtti este iszogatott volna.  (A különbség itt ugye annyi, hogy délután kellett munkába mennie és reggel még lecsúszott egy pár sör, de a kettő közt eltelt ugyanannyi idő, mint ha este ivott volna és reggel kellett volna kezdenie.)

Ms. Krolik az incidens előtt nem kevesebb, mint 11 évig dolgozott lazacfeldolgozóként a skót gyárban. A lengyel anyuka aznap délután 2 órától este 10 óráig dolgozott volna, és érkezése után azonnal behívták a személyzet többi tagjával együtt eligazítására.

A lány elvesztette a türelmét, amikor közölték vele, hogy kénytelen szabadságot kivenni mert a gyártósoron valamilyen javítási munkálatokat végeztek. A lány tehetetlen dühében sírni kezdett, ezért Rolands Piekmans a menedzsere úgy próbálta vigasztalni, hogy megölelte, de ekkor megérezte rajta az alkoholszagot.

Ezt követően a főnökei megkérdezték tőle, ivott -e, amire így válaszolt: „Ma reggel ittam egyet, nem három sört munka előtt, mivel alvásproblémáim voltak, és valószínűleg ezért érzi rajtam az alkohol szagát.”

Krolik elismerte, hogy alkoholproblémái vannak, de tagadta, hogy akkor ittas lett volna, és felajánlotta, hogy szívesen megfújja a szondát is ha kell. Főnökei erre azt felelték, hogy erre nem lesz szükség, mivel már beismerte, hogy ivott sört.

Mr. Glidden elmondta neki, hogy a cég alkohollal szembeni „zéró tolerancia” politikája azt jelenti, hogy az alkalmazottak nem ihatnak ugyanazon a napon, amikor dolgoznak, és emiatt a nőt felfüggesztették, majd durva vétség miatt el is bocsátották.

A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy Krolik-ot méltánytalanul bocsátották el munkahelyéről, mivel viselkedése „egyenértékű azzal, amikor egy alkalmazott éjjel 11 óráig sörözget, majd ezt követően néhány órát alszik, és másnap reggel 9 órára bemegy a munkahelyére dolgozni”. A bíró megállapította, hogy a cégtől nem volt igazságos, hogy egyből arra a következtetésre jutottak, hogy a nő munkavégzésre alkalmatlan és veszélyes magára és másokra, mert felkapta a vizet… Krolik megnyerte a pert, és 5454,29 font kártérítést kapott. Ti voltatok már hasonló helyzetben?         Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után