£50,000,000 értékű drogszállítmányt kaptak el az angliai reptéren, bőröndökbe rejtve

0

Két brit férfit tartóztatott le a rendőrség az egyik Londontól nem messze lévő reptéren, amikor a leszállást követően kiderült, hogy 50 millió font értékű kokainszállítmányt próbáltak meg becsempészni az országba.

A helyi hatóságok nem kevesebb, mint fél tonna kokaint találtak és foglaltak le, miután átkutatták a repülőgépet, amivel a két férfi érkezett Bogotából, Kolumbia területéről a hétfői napon.

Az az utóbbi idők legnagyobb fogása „a” besorolású kábítószerekből a királyság területén. A brit származású testvérpárt, Martin és Stephen Neil-t azonnal letartóztatták a rendőrök. A vád a Pooleból származó Dorseti férfi ellen nagy mennyiségű kokain csempészése. A magánrepülőjük egyébként a Farnborough Airport nevű reptéren landolt Hampshire területén a fővárostól nem messze.

A helyszínen rajtuk kívül még két spanyol és egy olasz származású személyt is letartóztattak a nagy mennyiségű drog felfedezését követően.

A határőrség szóvivője elmondta, hogy a repülőgép átkutatása során találták meg a kokain szállítmányt, ami nem kevesebb, mint 15 nagy bőröndöt töltött meg.

„A repülőgép leszállását követően kikérdeztük a rajta utazókat és a személyzetet. Az embereink gyanakodni kezdtek, ezért elrendelték a gép és a csomagok átkutatását.”

„Amikor elkezdték kinyitogatni a bőröndöket, megdöbbenésükre mindegyik egyforma 1 kg-os csomagokkal volt tele. Mindegyik bőrönd 34-37 ilyen csomagot tartalmazott. Az egyik ilyen csomagok kilyukasztottuk, és a benne lévő fehér porról a teszt elvégzése után azonnal kiderült, hogy kokain.” – nyilatkozta a helyi hatóságok szóvivője.

Az esetet követően a rendőrség három ingatlant is átkutatott, és a bennük talált számítógépeket és telefonokat elkobozták átvizsgálásra.

A brit országos bűnügyi hivatal szóvivője szerint ez hatalmas fogás, és az elmúlt évek legnagyobb szállítmánya, amit elfogtak, és amit repülővel próbáltak az országba csempészni. Egy ekkora mennyiség jelenlegi piaci ára nagyságrendileg 50 millió font körül mozog. A repülőgép személyzetét egy hosszabb és alapos kihallgatás után szabadon engedték.               Értesülj a friss hírekről azonnal, keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd feliratkozás   Forrás 

A Nagy-Britanniában élő magyarokat egyesítő új facebook csoport / HuNglia Facebook Oldal
Cikk Megosztása ismerősökkel: