5 embert lőtt agyon egy férfi Dél-Angliában, majd magával is végzett 1

Összesen hatan, köztük egy gyermek is belehalt a sérüléseibe, miután csütörtök este egy férfi tüzet nyitott az emberekre egy házban, majd a nyílt utcán folytatta a lövöldözést Plymouthban.

5 embert lőtt agyon egy férfi Dél-Angliában, majd magával is végzett 3

Két nő és két férfi a helyszínen életét vesztette, olyan súlyosak voltak a sérüléseik, illetve, mint később kiderült a támadó is meghalt. Egy hatodik személyt a kiérkező mentők a helyszínen elláttak, majd egy közeli kórházba siettek vele, azonban nem sokkal később ő is belehalt a sérüléseibe.

A rendőrség szóvivője azt mondta, hogy az áldozatok hozzátartozóit már értesítették, és hogy nem keresnek további személyeket, akik az incidenssel kapcsolatba hozhatók lenének. Megerősítette továbbá azt is, hogy lövöldözést nem kezelik terrorcselekményként.

5 embert lőtt agyon egy férfi Dél-Angliában, majd magával is végzett 4

Luke Pollard helyi képviselő elmondta, hogy több másik embert is kórházban ápolnak sérüléseik miatt. A mentőket csütörtökön este 6 óra után riasztották a Biddick Drive -hoz, a város Keyham nevű negyedébe. A szemtanúk közül többen is azt mesélték, hogy egyszer csak lövéseket hallottak, és csak annyit láttak, hogy egy férfi teljesen váratlanul egyszer csak tüzet nyitott az utcán lévő többi emberre.

5 embert lőtt agyon egy férfi Dél-Angliában, majd magával is végzett 5

A helyi rendőrség azt nyilatkozta, hogy amikorra ők a helyszínre érkeztek, már két férfi és két nő, illetve a támadó is holtan hevertek. Az értesülések szerint minden áldozattal lőfegyver végzett.

A rendőrség emellett arra szólított fel mindenkit, aki a helyszínen volt, amikor a lövöldözés történt, és videózott, vagy képeket készített, hogy tiszteljék meg az elhunytak családját annyival, hogy nem töltik fel azokat a közösségi oldalakra.

A helyszínt és környező utcákat természetesen teljesen lezárták. A környéken lakók órákon keresztül még a saját otthonukat sem hagyhatták el illetve haza sem tudtak jutni.

5 embert lőtt agyon egy férfi Dél-Angliában, majd magával is végzett 6

Az egyik szemtanú, aki a Biddick Drive közelében lakik, ezt nyilatkozta a BBC -nek: „Először kiabálást lehetett hallani, aztán lövések dördültek el. Először talán három vagy négy egymás után. Berúgta egy ház ajtaját, és tüzet nyitott. Ezt követően futva menekült a háztól, és közben is lövéseket adott le, majd a közeli Linear Park-ban levő emberekre is többször rálőtt az utcáról.”

A támadó, mint azt a rendőrség nem olyan rég nyilvánosságra hozta, egy 23 éves férfi volt, akit Jake Davisonnak hívtak, és mint kiderült, a saját családjának tagjait lőtte agyon, mielőtt a parkban lévő emberekre kezdett lövöldözni. A legfrissebb értesülések szerint a támadó végül magával is végzett.          Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után