£30,000-ra büntették a londoni kebabost az étterem embertelen állapota miatt 1

A török étterem tulajdonosát £30,000-ra büntették, miután számos vásárló megbetegedett az ételtől, amit kaptak a nyugat-londoni helyen.

WoodyGrill

A The Woody Grill nevű török ételeket kínáló hely tulajdonosai összesen nyolc különböző higiéniai szabálysértést követtek el, és mindegyikben bűnösnek is találták őket. A kebabos/étterem-ben olyan álapotok uralkodtak ugyanis, hogy a kutyánknak se adnánk az ételből, ha tudtunk volna róla.

A hely egyébként az Uxbridge Road-on van, Shepherd’s Bush-nál, London nyugati részén. Az éttermet Hammersmith és Fulham minőségellenőrei is megvizsgálták, azt követően, hogy több ember is jelezte, hogy beteg lett az ételtől, amit ott evett.

A vizsgálat során találtak vállalhatatlan állapotban lévő, az ételek előkészítésére használt felületeket, és rendkívül koszos vágódeszkákat, hűtőajtót, és kilincseket is. A kész étel nem volt megfelelően különválasztva a nyers húsoktól, a hátsó helyiségben állati ürülék volt a padlón és mindemellé többféle ellenőrzésről szóló hivatalos dokumentumuk sem volt meg.

A Woody Grill ráadásul egy török étterem lánc, tehát nem is egy van belőle, hanem egyenesen 6, ami hallatán azt várná az ember, hogy akkor biztosan van egy színvonal, ami alatt nem adják. Hát, úgy tűnik, hogy ez a színvonal meglehetősen alacsony.

Cengiz Erpolat, a tulaj a £30,000-os bírság mellé még £4,327.50 kártérítést is ki kell, hogy fizessen a Hammersmith Magistrates’ Court ítélete szerint, amit február 23-án hirdettek ki.

„Emikor elmegyünk valahova máshova enni otthonról, akkor a legalapvetőbb elvárás, hogy legalább betegek ne legyünk tőle. Ráadásul az ilyen viselkedés, és színvonal nem tisztességes a többi, becsületes hellyel szemben, ahol kifizetik a rend és a tisztaság fenntartásának költségeit. Ez a kemény büntetés reméljük észhez téríti a hely tulaját, és példaként szolgál más olyan helyek számára is, ahol nem minden az elvárásoknak, és szabályoknak megfelelően működik.” – nyilatkozta a helyi önkormányzat szóvivője.

Sajnos nem egyedi eset, ugyanis sok igénytelen étterem, vagy sarki büfé van a városban. Volt olyan kebabos, ahol egy patkányt videóztak le a grillen forgó húson. Érdemes kicsit körülnézni, mielőtt leülnénk valahova enni, sajnos ez a szomorú valóság.    Forrás: http://www.standard.co.uk/

 [fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után