Egy teljesen friss kutatás során kiderült, hogy heti három pohár pezsgő elfogyasztásával a demencia és az Alzheimer kór megelőzhető.
A Pinot noir és a Pinot meunier fajta szőlőkben, amikből nagyon sok pezsgő készül, felfedeztek egy olyan összetevőt, ami segít megelőzni az agyi betegségek kialakulását. A kutatást eredményét a readingi egyetem akadémikusai hozták nemrég nyilvánosságra, akik patkányokon végrehajtott tudományos kísérleteket is végeztek, amelyek alátámasztják az új felfedezést.
A kutatást végző szakemberek elmondták, hogy azok, akik heti háromszor fogyasztanak pezsgőt, nemcsak csökkentik a demencia és más súlyos agyi betegségek esélyét, de a térbeli memóriájuk is javulhat. A sikeres kísérleteket követően most abban reménykednek, hogy nyugdíjasokon is elvégezhetik a teszteket.
„Az eredmények drámaiak voltak. A kutatás azért rendkívül érdekes, mert megmutatja, hogy a pezsgő mértékletes fogyasztása potenciálisan befolyásolja a kognitív funkcióinkat, úgy, mint a memóriát.” – újságolta Jeremy Spencer professzor.
7 dolog, ami miatt a pezsgő hasznos:
- Növeli a nemi vágyat és aktivitást, ugyanakkor más italoknál hamarabb hat és nem csökkenti az izgalmi állapotba kerülés ingerküszöbét.
- Jót tesz a szívnek, ugyanis a fehér és vörös szőlőszemek olyan antioxidánsokat tartalmaznak, amik segítik az érhálózat regenerálódását, és csökkentik a vérrögök kialakulását.
- Javítja a rövidtávú memóriát.
- Javítja a hangulatunkat, de nem csak az alkoholos mivolta, hanem a benne lévő magnézium, potasszium és cink miatt is.
- Alacsony a kalóriatartalma (alacsonyabb a fehér és a vörös borénál is).
- 13%-kal csökkenti a cukorbetegség kialakulását (ez igaz a borokra is).
A latin eredetű demencia kifejezés szó szerint „ész, értelem nélküli állapotot” jelent. Az orvosi használatban azonban a szellemi képességek hanyatlásával, csökkenésével azonos.
A demencia tünetei
- az emlékezés rövidül és csökken
- a gondolkodás lassul
- a részletek összerakásának, szintetizálásának képessége csökken
- nem jutnak eszünkbe a szavak
- romlik a tájékozódási képesség
- ingerültség, agresszió
A kutatás eredménye kimutatta, hogy azoknál a példányoknál, amik mérsékelt mennyiségű pezsgőt fogyasztottak, majdnem 50%-kal csökkent az öregkori elbutulás kialakulása. Ez egyébként az embereknél 40 éves kor fölött szokott elkezdődni, így leginkább nekik ajánlott a pezsgő heti 3-szor a vacsora mellé. Forrás: http://www.standard.co.uk/
- Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (12,300fő), és hivatalos oldalunkhoz (15,700fő).
- Próbáld ki új szolgáltatásunkat, a Hunglia keresőt.
- Így tudsz a mobilodon HuNglia ikont elhelyezni, hogy közvetlenül elérd oldalunkat.
- Ha van egy érdekes, hasznos, tanulságos angliai magyar sztorid, küldd el: info@hunliaonline.com