200 ezer gyerek kerülhet mélyszegénységbe Angliában, ha a kormány nem emeli a támogatásokat 1

Több mint 200 000 gyerek sodródhat szegénységbe a családjaikkal együtt, ha az infláció helyett a bérekkel párhuzamosan emelkednek a segélyek – derült ki egy új elemzésből.

200 ezer gyerek kerülhet mélyszegénységbe Angliában, ha a kormány nem emeli a támogatásokat 3

A kampányolók azt mondták a kormánynak, hogy „nem lehet opció a gyerekek jövőjének ellehetetlenítése”, és a minisztereket arra kérik, hogy tartsák magukat Rishi Sunak volt pénzügyminiszter ígéretéhez, miszerint jövő áprilisban a támogatásokat az inflációval egyenlő mértékben emelik.

Liz Truss miniszterelnök és Kwasi Kwarteng jelenlegi brit pénzügyminiszter mindeddig nem volt hajlandó kizárni, hogy más utat választanak, a jelentések szerint a juttatások ehelyett a dolgozók fizetésének átlagos növekedésével egyenlő emelkednének. A nemrég közzétett elemzés arra a következtetésre jutott, hogy ez több százezer gyermeket sodorna szegénységbe, akik szinte mindegyike olyan családban él, ahol legalább az egyik szülő dolgozik.

A Child Poverty Action Group (CPAG) kutatása körülbelül 5%-os keresetemelkedéssel és nagyjából 10%-os inflációval kalkulált. A CPAG azt is megállapította, hogy 2023/24-re átlagosan 16%-os áremelkedés következett be 2021/22-hez képest az összes háztartás esetében. Ugyanakkor azt mondják, hogy az alacsony jövedelmű családok számára az inflációs ráta – akiknek jövedelmük nagyobb hányadát kell egyre drágább létfontosságú termékekre, például energiára és élelmiszerre költeniük – valójában inkább kb. 19 százalékos.

Ha a juttatások jövőre csak a keresetekkel arányosan nőnek, akkor 2021/2022 óta csak 9%-kal emelkednek majd, mondta a CPAG.

A jótékonysági szervezet vezérigazgatója, Alison Garnham kijelentette: „Az Egyesült Királyság már most is egy komoly gyermekszegénységi katasztrófával néz szembe, és a kormány még több gyerek életét teszi tönkre, ha nem tesz lépéseket azonnal. A nehéz helyzetben lévő szülőknek most megnyugtatásra van szüksége, hogy gyermekeik nem szerepelnek a hatékonysági megtakarítások listáján. A pénzügyminiszternek be kell tartania azt az ígéretet, hogy a juttatásokat az inflációval összhangban emelik.”

A jótékonysági szervezet azt mondta, hogy az alacsony jövedelmű szülők közül sokan azt mondták nekik, hogy „gyakorlatilag mindenből vissza kell venniük”, és „állandó stresszben” élik a hétköznapjaikat.

200 ezer gyerek kerülhet mélyszegénységbe Angliában, ha a kormány nem emeli a támogatásokat 4

„Minden reggel azzal ébredek, hogy azon aggódom, honnan lesz majd pénz a következő gáz-/villanyszámla kifizetésére” – mondta az egyik szülő. „Megértem, hogy a gyerekeket meg kell tanítani hogy nem kaphatnak meg akármit, de gyakorlatilag már ott tartunk, állandóan nemet kell mondanom nekik, még a legkisebb dologra is, mint egy adag fagyi amit közösen eszünk meg.”

A juttatások szintjének változásáról általában novemberben van bejelentés a szeptemberi kereseti és áradatok figyelembevételével, és a következő áprilisban lép hatályba.

A Munkaügyi és Nyugdíjügyi Minisztérium szóvivője így reagált: Elkötelezettek vagyunk a legkiszolgáltatottabbak gondozása mellett, ezért idén már több, mint 1200 GBP támogatást nyújtottunk a családoknak, miközben energiaárgaranciánk révén évente átlagosan 1000 GBP-t takarítunk meg a háztartásoknak. Mindez a támogatás a munkaképes korúak támogatásán felül kerül kiosztásra, amely több mint 87 milliárd GBP.”      Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után