Súlyos mulasztást állapított meg az ombudsman egy angliai önkormányzat ügyében: a Worcestershire megyei tanács egy csaknem vak férfinak és lányának két hetet adott egy 60 ezer fontos (több mint 27 millió forintos) tartozás kifizetésére, miközben a számlákat és felszólításokat olyan levelekben küldte ki, amelyeket az érintett el sem tudott olvasni.

Évekig gyűlt az adósság
A férfit – akit az ügyben csak Mr C-ként neveznek meg – a tanács 2023 januárjától kezdve több levélben és számlában értesítette az otthoni gondozás költségeiről. A hatóság azonban már korábban elvégzett egy gondozási felmérést, amelyben rögzítették, hogy a férfi súlyos látássérült. Ennek ellenére a tanács két éven át kizárólag írásban kommunikált vele, miközben Mr C látása időközben mintegy 90 százalékban elveszett. A felhalmozódó tartozás végül 60 ezer fontra nőtt.
A panasz szerint Mr C több alkalommal is jelezte, hogy nem érti, kell-e fizetnie a gondozásért. 2023 májusában egy ápolási felülvizsgálat során, majd 2023 augusztusában telefonon is jelezte bizonytalanságát.
Egy alkalommal azt mondta, úgy tudta, nem kell fizetnie, miközben kapott egy levelet, amely 1 000 fontos tartozást említett. Egy későbbi telefonhívás során az ügyintéző feljegyezte, hogy Mr C látássérült, és ez lehet az oka annak, hogy nem válaszolt a levelekre.
Mégis írásban értesítették
Bár ezután a tanács pénzügyi felmérést végzett, az eredményről ismét kizárólag írásban értesítette a férfit. 2024 júliusában Mr C három gyermeke – köztük Mrs B – tartós meghatalmazást kapott apjuk pénzügyeinek intézésére.
Két hét a 60 ezer fontra
Mrs B 2024. november 27-én kapott egy levelet, amely szerint két héten belül ki kell fizetniük a 60 ezer fontos tartozást. A nő panaszt tett, „ésszerűtlennek” nevezve a tanács eljárását, és hangsúlyozva, hogy apja ekkorra már alig látott.
Az ombudsman súlyos kritikája
A Helyi Önkormányzati és Szociális Ellátási Ombudsman (LGSCO) jelentése szerint a tanácsnál senki nem vállalt felelősséget azért, hogy megfelelően felmérjék Mr C kommunikációs szükségleteit, és hogy indokolt lett volna-e ésszerű alkalmazkodás.
A jelentés kiemelte:
„A tanács már 2023 januárjában előre láthatta volna ezeket az igényeket, és egyszerű intézkedésekkel orvosolhatta volna a problémát, de ezt elmulasztotta, majd a következő 22 hónapban számos újabb lehetőséget is elszalasztott.”
Bocsánatkérés és kártérítés
Az ombudsman elrendelte, hogy a tanács:
kérjen hivatalos bocsánatot Mr C-től és lányától,
fizessen 300 fontot Mr C-nek és 150 fontot Mrs B-nek,
egyeztessen velük egy méltányos törlesztési megállapodásról,
valamint biztosítson képzést a dolgozóknak az ésszerű alkalmazkodás kötelezettségéről.
A tanács reagált
A Worcestershire megyei tanács szóvivője közölte:
„Egyedi ügyekről nem nyilatkozunk, ugyanakkor tisztában vagyunk az ombudsmani jelentéssel és az abban foglalt intézkedésekkel.” Forrás


