Két férfit késeltek meg kevesebb, mint 24 óra leforgása alatt a londoni Oxford Circus metróállomáson, a rendőrség szerint a két eset kapcsolatban állhat egymással.

Az első támadás szombat hajnalban, hajnali 3:40-kor történt, míg a második vasárnap hajnalban, 1:30 körül. A mentősök azonnal a helyszínre siettek, és egy 41 éves férfit kórházba szállítottak. A másik esetben egy 23 éves férfi szenvedett kés által okozott sérüléseket, őt szintén ellátták és további kezelésre kórházba vitték.
A Brit Közlekedési Rendőrség (BTP) közölte: egyelőre nem történt letartóztatás, de a két támadás valószínűleg összefügg egymással. Nyilvánosságra hoztak egy fényképet egy férfiról, akit szeretnének kihallgatni az ügy kapcsán.
A hatóságok nem pontosították, az állomás mely részén történt a két késelés, de az Oxford Circus-nél megáll a Victoria line és a Central line is. A rendőrség értesülése szerint egyik áldozat sérülése sem életveszélyes, illetve nem okoz maradandó egészségkárosodást.
DCI Gareth Davies, a nyomozást vezető tiszt hangsúlyozta:
„Nincs helye az erőszaknak a vasúti hálózaton. Nyomozóink nagy erőkkel dolgoznak a két feltehetően összefüggő eset felderítésén. Az utasok megnövekedett rendőri jelenlétre számíthatnak az állomáson, amíg a vizsgálat folyik.”
A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy bárki, aki a környéken tartózkodott a támadások idején, és láthatott valamit a történtekből vagy azok előzményeiből, jelentkezzen, mivel minden információ kulcsfontosságú lehet a nyomozás szempontjából. Forrás


