14 éves kisfiút szúrtak nyakon Londonban a nyílt utcán 1

Egy iskolás fiú életveszélyes állapotban fekszik a kórházban, miután egy bandák közti balhé során nyakba szúrták, London déli részén, péntek délután.

croydon-stabbing

A szemtanúk elmondták, hogy látták, ahogy egy fiú „elővesz egy kést, és megszúr vele egy másik srácot”, miközben a veszekedő tinédzserek West Croydon egyik forgalmas bevásárló utcájában lézengtek. A rendőrség éppen egy rutinjárőrözésen volt a Poplar Walkon fél öt körül, amikor meglátták a fiatalok nagy tömegét. Ezután fedezték fel, hogy az egyik 14 éves fiút megkéselték.

Azonnal mentőt hívtak, az orvosok érkezéséig pedig a rendőrök igyekeztek elsősegélyt nyújtani a fiatalnak. Végül egy dél-londoni kórházba szállították, ahol most is súlyos állapotban, élet és halál között lebeg.

15838320-large

A fotón, amit egy járókelő készített az eset után, látszik, ahogy a rendőrök a sebesült tinédzser körül gyűlnek össze, miközben a rendőrségi lámpák villognak a tetthely körül. A területet elkerítették, egészen Poplar Walk sarkán álló Santandertől a West Croydon buszmegállóig.

A késelés kapcsán négy fiatalt tartóztattak le az 198-as számú buszon a London Road közelében. A használt kést egy kukába dobták a West Croydon buszmegállóban, melyet elküldtek törvényszéki kivizsgálásra. A Met Rendőrség szóvivője azt mondta: „Az incidens idején a Croydon town központi részén rengeteg ember sétálgatott. A nyomozók azt kérik, hogy bárki, aki látta a késelést, vagy van bármilyen információja, az vegye fel velük a kapcsolatot.” Aki tud bármit az ügy kapcsán, hívja a 101-et, vagy a Crimestopperst a 0800 555111 számon.   Forrás: Standard   Hirdetőinknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után