Az idei év a tizenkettedik, hogy megválasztják hivatalosan is, hogy mely települések, környékek a legszörnyűbb, lakhatatlan koszfészkek Nagy-Britannia területén. Összesen több, mint 31,000 ember szavazata által állt össze a sorrend. Most te is megtudhatod, vajon a te lakóhelyed is benne van-e a top 10 hírhedten elkerülendő települések listájában, és elolvashatod a legjobb kommenteket az adott helyről.
- Dover
A tavalyi első helyezett a lakosság által legjobban ki nem állhatott városok listáján idén a top 10-be is alig fért be. Ha még nem jártál itt, a város neve hallatán valószínűleg Dover ikonikus fehér sziklái jutnak az eszedbe. A város azonban sokak szerint a legkevésbé kedvelt, és legelhanyagoltabb város a szigetországban. Tele van kelet-európai bevándorlókkal. Rengeteg a balhé és a piás az utcákon.
„Summa summárum, az égvilágon senki nem akar itt élni, de ez a legolcsóbb szarfészek Kent területén. Mindenki utálja úgy ahogy van, ezért kellett volna szerintem a második világháborúban a német pilótáknak rendesen végezniük a munkájukat és agyonbombázni az egészet. Akkor most lehet nem úgy nézne ki mint Quasimodo segglyuka.”
- holtverseny Bristol
Az egyik új versenyző a top 10-es listán idén, bár erre valószínűleg kevesen büszkék. A helyi lakosokat sokan cikizik a „vidéki-kalóz” akcentusuk miatt, és az is köztudott, hogy nem épp a legigényesebb, legkulturáltabb emberek. A környék sokak szerint túlságosan tele van hipszterekkel, az ingatlanok pedig egyre lelakottabbak, az üzletek pedig egyre másra zárnak be.
Az egyik lakos így foglalta össze: „A bristoli lakosok egy bizonyos része a New York-i patkányokkal mutat rokonságot számos tekintetben. Csúnyák, büdösek és nagyon gyorsan szaporodnak. Szeretnek a bevásárlóközpont mellé fészket rakni, hogy minél inkább hódolhassanak kedvenc hobbijuknak, ami a bolti lopás.”
- holtverseny Blackburn
„Hogyan is foglalhatnánk össze pontosan, hogy mekkora nagy szarkupac Blackburn városa?” – kezdte az egyik szavazó. Szerencsére bőven akadt olyan kommentelő, aki frappánsan meg tudta fogalmazni a gondolatait a Lancashire megyei városról.
„Ha itt élsz, őszintén sajnállak. Ha pedig még sosem jártál itt, akkor isten tartsa meg jó szokásodat.”
„A lakóházakat elnézve Szíria nem is olyan rossz hely. Ha csak kilépsz az ajtón, pillanatokon belül belebotlasz egy köntösben, papucsban mászkáló emberbe, aki ha nő, akkor tutira terhes és cigi lóg ki a szájából. Ja és természetesen valami az orvos által ingyenesen felírt gyógyszerért slattyog ahogy szokta. Mindenhol drogosok, csövesek, kurvák és a szteroidokon nevelt barátaik. Egy rohadt rémálom az egész.”
- Accrington
A Visit Lancashire szerint ez egy lüktető város tele élettel Lancashire szívében, szuper üzletekkel és modern bevásárlóközponttal. Nyilván nem ezért került fel a listára… így gondolták a szavazók:
„Csupa olcsó boltokkal van tele az egész. Poundland, home bargains, Iceland, Nettó, Aldi… kapizsgálod? Ebből áll ki az egész. Ne menj erre a szemétdombra kirándulni, mert távolról sem érdemes. Az emberek annyira negatívak itt, hogy pillanatok alatt kiszívják az összes életet belőled. Ja és az utcák meg retkesek. A kresz táblák le vannak kopva, és sok helyen az aszfalt repedésein nő a gaz. Az éjszakai élet nagyon lapos és a legtöbb vállalkozás is már rég elhagyta a vidéket.”
- Hull
Ez a város a tavalyi második helyezett. Elég ha csak annyit mondunk, 2005 óta minden évben rajta van a 10-es listán, és háromszoros győztes is egyben. Csak egy komment a jobbak közül:
„Mindössze 10 percet töltöttem az egyik helyi kórház előtt. Ámulattal néztem, amint a kb. 15 éves Courtney kiabál a három!!! gyerekével: kurvára azonnal gyertek vissza, vagy kaptok a pofátokra kis szarosok. Mindeközben a harmadik cigijét szívja, mielőtt visszatérne az épületbe, hogy megszülje a negyediket, aki szintén apa nélkül fog felnőni.”
- Castleford
Az idei hatodik helyezett szintén új a legfosabb városok listáján. A helyi lakosok csak „Cas Vegas” néven emlegetik eme nagyszerű várost. Így vélekednek róla, akik már jártak itt, és nem ajánlják:
„A legfrissebb tudományos kutatás (végig sétáltam a főutcán) kimutatta, hogy minden harmadik ember, aki szembe jön 30 év alatti lepukkant paraszt. Olyan az egész hely, ahogy a csóró lepukkant emberek közt mászkálsz mintha mindenki mindenkinek a rokona lenne.”
„Egy kiruccanás Castleford városába felnyitja az ember szemét… főleg mivel ha becsukod, mire kinyitod már nem lesz meg a pénztárcád. Akkor csesződött el minden, mikor a kormány bezáratta a bányákat és csomóan elmentek. Azóta csak füvet szívó mutánsok élnek itt, akik nem csinálnak semmit csak isznak szívnak és keménykednek mindenkivel.”
- Blackpool
A város Észak-Anglia szórakoztatási központja, amely a ’80-as években még családbarát környéknek számított. Mára már sokat változott. Ma itt van a legnagyobb drogprobléma az egész országban. A fiatalkorú alkoholizmus mérete óriási. A környéken rengeteg a nightclub, amit nem tud a hatóság megregulázni, és éjszakánként tini, ill. huszonéves fiatalok uralják a várost. Az olvasók szerint, a Queens Park és a Grange Park környéke a legveszélyesebb, ahol sokszor bántalmaztak már kismamákat, fiatal lányokat.
„A legjobb dolog Blackpoolban az M55-ös kivezető. Blackpoolban nem érzel mást, csak fű, McDonalds és hugyszagot. ”
- Rochdale
Ez nem konkrétan egy város, hanem Manchester egyik városrésze, és talán legrosszabb környéke. Mi nem is tudnánk jobban leírni nektek, miért is érdemelte ki ez a város a 4. legrosszabb hely, ahol élni lehet címet, mint az iLiveHere egyik olvasója:
„Miért kellene elrejteni a kibújó zsírpárnákat, foglalkozni a személyi higiéniával, vagy megjelenni közösségben legalább egy lehelletnyi sminkkel és megfésült hajjal? Hiszen te vagy a világ közepe, ha itt élsz. Végy hát egy mély lélegzetet, kedves barátom. Aztán döntsd el, hogy lelépsz, amilyen gyorsan csak teheted, vagy itt ragadsz örökre.” Más olvasók még hozzátették, hogy nincsenek sem normális üzletek, sem egy rendes könyvesbolt a negyedben, ami leragadhatott a II. világháború korában. Sok a mentális beteg és hozzávetőlegesen elég magas a bűnözések száma. Ráadásul, rengetegen élnek csak segélyekből.
„Ha pisztolyt fognának rám és azt mondanák, látogass el Rochdalebe, vagy ez a német testépítő 800-szor lesúlyt a golyóidra ezzel a rozsdás kalapáccsal, akkor azt mondanám hogy jöhet a kalapács.”
- Liverpool – az idei bronzérmes
„Észak-Anglia és Wales határán található a város, és mindkét vidék legrosszabb tulajdonságait hordozza magában. A walesiek disznófejűsége kombinálva az angolok „én mindent jobban tudok” attitűdjével.”
„A számtalan elhagyatott téglaépület előkertje szinte már Liverpool örökségévé vált. Válságban az ingatlanpiac, az árak az egekben, erre itt egész utcányi házak állnak üresen és senkinek nem kellenek. Van még kérdés?”
- Rotherham
„Rotherham… méltó a helyezésre, amit elért. Azt hiszem mehetünk is, nincs mit mondanom. Felesleges.”
„A lakosság borzasztó. Nem tudok semmi izgalmas vagy vicces sztorit mert az igazat megvallva próbáltam olyan messze elkerülni ezeket az embereket, amennyire csak lehet. Megálltam, hogy benézek a városközpontba. Rossz ötlet volt. Én ugyanis szeretem azokat a dolgokat is legalább néha, amik 2 fontnál többe kerülnek. Emellett nem árt, ha egy korsó sört el tudunk fogyasztani anélkül, hogy belénk kötne valaki.”
- Huddersfield
Éééés megérkeztünk! A szar városok legszarabbika idén nem más mint Huddersfield. Ez a West Yorksire területén lévő település folyamatosan ott van a top 10 körül, de idén új szintre emelkedett. Hihetetlenül sokan lehúzták. Másfélszer annyi szavazatot kapott, mint az ezüstérmes város. A legnagyobb probléma itt a szegénység, a lepukkant környezet és az erőszakos bandák áradata, amerre csak a szem ellát.
A város 70%-a annyira veszélyes, hogy az utcára sem megy ki jó szívvel az ember. Mindenhol lepattant balhés arcok, akik azt várják mikor lehet valakibe belekötni, vagy esetleg ki is rabolni. „A város legrosszabb környékei szó szerint olyanok, hogy elég nagy eséllyel meg fogsz halni ott rövid időn belül.”
„Semmi más nincs, csak egyfontosok, kávézók, és bandák. Szennyezett a levegő, koszosak az utcák, és mindenhol idióták mászkálnak az utcán. Ha szereted a kocsid ablakát, a fogaidat, vagy a térdkalácsodat, akkor messzire kerüld el ezt a fostalicska várost. Én szóltam.” – hát ennyi. Reméljük nem laktok sokan ezeken a helyeken, vagy ha igen akkor kíváncsian várjuk a ti meglátásotokat a listán levő helyekről. Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra Forrás