Újabb nagy Covid hullám érheti el Nagy-Britanniát 1 hónapon belül 1

Az Egyesült Királyságban szeptembertől egy újabb „nagy hullám” következhet, ami a koronavírusos fertőzöttek számát illeti – jósolta az egyik vezető brit járványügyi szakértő hétfőn.

Újabb nagy Covid hullám érheti el Nagy-Britanniát 1 hónapon belül 3

Neil Ferguson professzor, a fertőző betegségek elemzője és a londoni Imperial College epidemiológusa az egyik legutóbbi nyilatkozatában elmondta, hogy az Egyesült Királyságban az őszi, majd a téli hónapok során újra beindulhat a járvány terjedése. Ferguson professzor elmondta a BBC Radio 4 Today című műsorának, hogy az új fertőzöttek száma továbbra is „meglehetősen magas”, körülbelül napi 30 000.

Azt mondta, hogy ez elég kizójanító statisztikai adat, főleg így a szeptemberhez közeledvén. A Vészhelyzetek Tudományos Tanácsadó Csoportjának (SAGE) volt tagja hozzátette, hogy még mindig „meglehetősen magasra emelkedhet az esetszám szeptemberben, októberben”, amikor az élet visszatér a normális kerékvágásba, amikor a gyerekek visszatérnek az iskolába, és a dolgozók pedig az irodába.

Az Egyesült Királyságban eddig több mint 47 millió ember kapta már meg legalább az első adag koronavírus elleni védőoltást az ország eddigi legnagyobb oltási programjának részeként. Ferguson professzor azt is elmondta, hogy az oltásnak köszönhetően  szinte kizárt, hogy a halálesetek száma akár csak a közelébe is menjen annak, ami január környékén volt.

A szakértő azonban mindenkit figyelmeztetett, hogy a kórházi betegfelvételek száma ettől még ismét napi 1000 fölé emelkedhet, túlterhelve az NHS-t.

A napi fertőzöttek száma egyelőre szerencsére csökkenő tendenciát mutat július közepéhez képest, amikor a napi 50 ezret is elérte. Az előző hét folyamán 20 és 30 ezer között mozgott ez az érték, és a legutolsó mért napi adat 26,750 fertőzött volt, és 61 halott a vasárnapi nap folyamán a szigetország területén. Mindeközben az R reprodukciós ráta értéke jelenleg 0.8 és 1 között mozog Angliában.               Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után