Nyilvánosságra került Boris Johnson Brexit ellenes cikke, amelynek egy korábban titkosított hasábjában azt mondta, hogy egy az Európai Unióban maradó Britannia „áldás lenne a világnak és Európának”.
A külügyminiszter mindössze, két nappal az előtt írta a meg nem jelentetett maradást támogató újságcikket, mielőtt bejelentette David Cameronnak a megdöbbentő hírt, miszerint a Brexit mellett fog kampányolni.
Mr Johnson, aki jelenleg, az ún. „hard Brexit” támogatója, a múlt héten kitartóan hangoztatta, hogy Nagy Britannia igenis, köthet olyan kereskedelmi egyezséget, amely „nagyobb értékkel bír” a gazdaság számára, mint az EU egységes piacához való hozzáférés, amelyet „egyre haszontalanabb” koncepciónak írt le.
Azonban, az EU mellett pártoskodó cikkben, amelyet egy új könyvben írt meg és a Sunday Times-ban adott ki, a politikus még a szabad kereskedelmi zónában való maradást támogatta.
„Ez a piac készen áll a brit vállalatok általi további használatra.” — mondta Mr Johnson.
„A tagsági díj eléggé kicsinek tűnik ahhoz képest, hogy mennyi mindenhez hozzáférésünk van így. Miért akarunk olyan határozottan hátat fordítani neki?”
Mr Johnsonhoz közel álló források azt mondták, hogy a cikket pusztán csak azért írta, hogy saját magában kifejtse, hogy van-e egyáltalán érdeme a maradás mellett való érvelésnek, és el is vetette azt, amint befejezte a cikket.
A külügyminiszter, a Tim Shipman politikai szerkesztő által megjelentetett All Out War c. lapban arra is figyelmeztetett, hogy a Brexit „gazdasági sokkot” fog okozni és az Egyesült Királyság „felbomlásához” vezethet.
A népszavazás óta, a font történelmi mélységekbe zuhant, kb. 18%-ot veszítve az értékéből a dollárral szemben, mindeközben pedig, a skót miniszterelnök, Nicola Sturgeon terveket készített el egy második függetlenségi népszavazásra, ha az Egyesült Királyság elhagyja az egységes piacot, szóval az sem kizárt, hogy Nagy-Britannia feldarabolódik.
A könyvben az áll, hogy Sir Lynton Crosby azt mondta Mr Johnsonnak, hogy támogassa a Brexitet, ha Mr Cameron figyelmen kívül hagyja azt a választási stratégiai tanácsot, miszerint, késleltesse a referendumot.
Többek között, az is kiderült, hogy a maradást támogató kampány digitális szakembere, Jim Messina, Mr Cameron közvélemény-kutatójáról Andrew Cooperről azt mondta, hogy „ő a legrosszabb, akivel valaha együtt dolgoztam”, ugyanis, elképesztően rossz előrejelzéseket készített a szavazással kapcsolatban.
Ezen kívül, más iromáyok szerint, Mr Johnson „be akart húzni” egyet Michael Gove-nak, miután az ő kilépés párti kampány szövetségese elindult a későbbi Tory vezetői posztért, amivel így megnehezítette azt, hogy Boris Johnsonból miniszterelnök legyen. Forrás: independent
- Így értesülhetsz friss híreinkről azonnal
- Csatlakozz a legjobb angliai magyar facebook csoporthoz
- Kövesd a Hunglia facebook oldalát
[fblike]