Az Egyesült Királyság kormánya bejelentette, hogy egymillió diák kap mesterséges intelligenciához (AI) kapcsolódó képzést a jövő technológiai munkahelyeire való felkészülés érdekében. A cél, hogy a diákokat már középiskolás korukban olyan ismeretekkel vértezzék fel, amelyek elengedhetetlenek lesznek a 2035-re jelentősen AI-alapúvá váló munkaerőpiacon.
AI: tízmillió munkavállaló feladatai változnak meg
A Department for Science, Innovation and Technology (DSIT) megbízásából készült friss kutatás szerint 2035-re az Egyesült Királyságban körülbelül 10 millió dolgozó munkaköri feladataiban játszik majd szerepet az AI. A válasz erre a trendváltozásra a TechFirst névre keresztelt, 187 millió fontos állami program, amely hétfőn került bejelentésre a Downing Streeten.
A kezdeményezés négy ágra tagolódik, ezek közül a legfontosabb a TechYouth, amely 24 millió font keretösszeggel biztosít lehetőséget arra, hogy az Egyesült Királyság minden középiskolája hozzáférhessen AI-képzésekhez a következő három évben.
A jövő generációja nem elszenvedője, hanem alakítója lesz az AI-forradalomnak
Sir Keir Starmer miniszterelnök szerint az új program célja, hogy a jövő nemzedékét ne csak felkészítsék a változásokra, hanem hogy aktív alakítói legyenek az AI által meghatározott világ jövőjének.
„A képzési program minden tanteremben új lehetőségeket nyit – és egy növekedésen alapuló új korszak alapjait fekteti le” – mondta Sir Keir. „Túl sok, munkáscsaládból származó gyermek, mint amilyen én is voltam, eleve le van írva. Ezt határozottan meg akarom változtatni.”
A bejelentés előestéjén a miniszterelnök zártkörű fogadást tartott a Chequersben, ahol olyan technológiai óriások vezetőivel találkozott, mint a Google egykori vezérigazgatója, Eric Schmidt, a DeepMind vezetője, Demis Hassabis, a Faculty AI társalapítója, Angie Ma, valamint Alex Wang, a Scale nevű AI-startup vezetője.
Világcégek álltak be a program mögé
A kormány nem egyedül vállalja a kihívást: olyan technológiai vállalatok, mint a Google, Microsoft, IBM, Nvidia, BT és Amazon is csatlakoztak az AI-képzéshez, és vállalták, hogy az elkövetkező öt év során ingyenesen biztosítanak magas színvonalú képzési anyagokat a dolgozók számára.
Ezzel párhuzamosan a kormány célja, hogy 2030-ra 7,5 millió brit munkavállaló részesüljön AI-hoz kapcsolódó alapképzésben egy új, iparági együttműködés keretében.
AI nem tökéletes – figyelmeztet a kormány
Peter Kyle technológiai miniszter a Sky News műsorában elismerte:
„Az embereknek tudniuk kell, hogy az AI nem tökéletes – és képes hazudni is, hiszen emberi jellemzők alapján működik.”
Hozzátette, hogy az AI fejlődése megállíthatatlan, de ahhoz, hogy biztonságosan használjuk, először meg kell érteni, hogyan működik. A miniszter bejelentette: a kormány törvényt alkot az AI-szabályozásról, amelynek része lesz a szerzői jogi törvények modernizálása is.
A jövő már itt van
A keddi napon a miniszterelnök újabb egyeztetést tart iparági vezetőkkel a Downing Streeten, ahol jelen lesz többek között a 16 éves Toby Brown is – az AI-startup Beem fiatal alapítója, aki nemrégiben 1 millió dollár befektetést kapott a Szilícium-völgyből. Forrás