lakáshitel anglia

Boris Johnson bejelentette, hogy egy új rendszer keretein belül mindazok, akok első saját otthonukra gyűjtenek a szigetországban, már mindössze 5% önrésszel tudnak majd lakáshitelt felvenni. A miniszterelnök célja, hogy az albérletben élő generációt „lakástulajdonos generációvá” alakítsa.

lakáshitel anglia

A brit miniszterelnök beszédében elmondta a virtuális tory pártkonferencián, hogy azt reméli, hogy ezzel nagyjából kétmillió emberből válik majd új lakástulajdonos, de egyelőre elég kevés részlettel szolgált arról, hogyan működhetnek majd a „hosszú távú, fix kamatozású” jelzálogkölcsönök.

Mr. Johnson szerint a pártnak „rendbe kell hoznia a megromlott ingatlanpiacot”, és támogatnia kell azokat a fiatalokat a lakásvásárlásban, akik nem tudják kifizetni az önrészt. Szakértők szerint a terv több tízmilliárd fontjába is kerülhet a nemzetnek. Kiemelve a bérlők helyzetét, Mr. Johnson azt mondta, hogy „átalakítja a tervezési rendszert”, és gyorsabbá és könnyebbé teszi az új otthonok építését „a zöldövezet tönkretétele vagy vidék szépségének meggyalázása nélkül”. Hozzátette, hogy: „De a reformok megvalósítása hosszú időt igényel, és önmagukban nem elégségesek.

„Most elő kell terjesztenünk a 2019-es kiáltványunk egyik kulcsfontosságú javaslatát: lehetőséget kell adni a fiatal, első vásárlóknak arra, hogy hosszú távú, fix kamatozású jelzáloghitelt vegyenek fel, amely akár a lakás értékének 95% -a is lehet, jelentősen csökkentve ezzel az önrész nagyságát. Úgy gondoljuk, hogy ez a politika további kétmillió tulajdonost hozhat létre ami a legnagyobb mértékű növekedés lenne az 1980-as évek óta.”

Faisal Islam, a BBC közgazdasági szerkesztője twitteren erre azt reagálta, hogy: “Ha 2 millió emberről beszélünk és az első alkalommal vásárlói kölcsön átlagos nagysága 185300 font, akkor ez több tízmilliárd fontos kiadást is jelenthet a veszteségek fedezésére.”

A kormány egy korábbi hasonló programja a Help To Buy segítségével az első lakásukat megvásárolni szándékozók szintén tudnak hitelt felvenni 5%-os önrésztől. A miniszterelnök egyelőre azzal kapcsolatban nem árult el részleteket, hogy ez az új rendszer mennyiben lesz más, vagy hogy pontosan hogyan fog működni és mikortól…

A beszédre válaszolva a munkáspárt helyettes vezetője, Angela Rayner ezt mondta: „A brit embereknek arról kellett volna hallaniuk beszélni a miniszterelnököt, hogy ő és kormánya hogyan tervezi kezelni a válságot. Ehelyett a szokásos semmitmondó szöveget kaptuk, és semmi tervet nem hallottunk a következő hónapokra vonatkozóan. Ezt a konzervatív párti konferenciát is úgy fejezzük be, ahogy elkezdtük: továbbra is szégyenletes a tesztelési rendszer, munkahelyek milliói vannak veszélyeztetve, és inkompetens a kormány, amely teljesen elvesztette az irányítást a vírus, és Nagy-Britannia felett.”    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után