Szomorú fejlemény a Nagy-Britanniában eltűnt angliai magyar lányok ügyében 1

Egy holttestet találtak a hetekkel ezelőtt eltűnt angliai magyar lányok, Huszti Eliza és Huszti Henrietta utáni kutatás során, akiket legutóbb január 7-én, kedden hajnalban láttak Aberdeenben.

Szomorú fejlemény a Nagy-Britanniában eltűnt angliai magyar lányok ügyében 3

A holttestet ma reggel 7:55-kor fedezték fel a folyóban, a Queen Elizabeth Bridge közelében. A felfedezés éppen néhány nappal azután történt, hogy a folyóban folytatott kutatási munkálatokat leállították.

A keresés még a hónap elején kezdődött, miután a testvéreket utoljára a Dee folyó közelében látták. A biztonsági kamerák rögzítették, amint a Market Streeten sétálnak a Victoria Bridge irányába, amely áthalad a kikötő közelében lévő folyó felett, hajnal 2:12 körül.

A felvételek szerint a testvérek ezután jobbra fordultak egy gyalogút felé, amely az Aberdeen Boat Clubhoz vezet. Azóta senki sem látta őket – egészen a mai napig, amikor a közelben egy holttestre bukkantak.

A Skót Rendőrség közleményben erősítette meg: „A holttestet kiemelték a vízből, és a vizsgálatok már folyamatban vannak.”

A harmadik testvér, Jozsef korábban elmondta, hogy édesanyjuk beszélt a két lánnyal az eltűnésüket megelőzően, és semmi szokatlan dolgot nem észlelt rajtuk.

Szomorú fejlemény a Nagy-Britanniában eltűnt angliai magyar lányok ügyében 4

Ez volt a Nagy-Britanniában eltűnt magyar testvérpár utolsó üzenete, amit az eltűnésük pillanataiban küldtek

Nyilatkozatában Jozsef azt mondta: „Arra kérünk mindenkit, hogy tartózkodjanak a találgatásoktól. Ne terjesszenek hamis híreket.”

„Csak annyit mondhatunk, amennyit a hírekben már közöltek. A skót hatóságok végzik a munkájukat. A családunknak jelenleg nem áll módjában külön információt szolgáltatni mindenkinek.”  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után