Szolgaként tartott, csak tasakos ketchuppal etetett majd a legembertelenebb módon végzett egy fiatal nővel egy "őrült trió" Londonban 1

Egy sokkoló fotó került elő egy kétgyermekes anyukáról teljesen lefogyva, alig néhány nappal azelőtt, hogy „az elképzelhető legvadabb és legembertelenebb módon” meggyilkolták.

Szolgaként tartott, csak tasakos ketchuppal etetett majd a legembertelenebb módon végzett egy fiatal nővel egy "őrült trió" Londonban 3

Shakira Spencer (35) életét vesztette, miután egykori szomszédja, Ashana Studholme (38), szeretője, Shaun Pendlebury (26) és barátjuk, Lisa Richardson (44) „befolyása alá került”. Az „őrült trió” szadista módon uralkodott Ms Spenceren, és tasakos ketchupokkal etették és tartották életben, hogy „rabszolga módjára” kihasználhassák, és ellopják még azt a kis segélyt is, amit kapott, derült ki a bírósági tárgyaláson.

Allison Hunter ügyész a következőket mondta az esküdteknek: „Ez a három vádlott kínozta, bántalmazta, éheztette, megégette, és végül agyonverte Shakirát.”

Az egyik videofelvételen látható, ahogy a gyilkosokat épp letartóztatják gyilkosság elkövetésének gyanújával, miután tavaly Spencer bomló holttestét megtalálták a nyugat-londoni Ealingben lévő lakásban. Pendlebury, a nő szeretője tapsolt, amikor felállt a vádlottak padjáról, miután hétfőn mindhármukat bűnösnek találták.

A bíróságon elhangzottak szerint M. Spencer 2021 elején még „egészséges, 16-os méretet viselő nő” volt, de tavaly júliusra „már csont és bőr volt”. Augusztus végén megállították a rendőrök, akik aggódtak megjelenése és viselkedése miatt. De megengedték neki, hogy hazamenjen, miután nem mondott semmit a szörnyű bántalmazásról, aminek ki volt téve.

Ms Hunter azt mondta: „A meggyilkolását megelőző hónapokban a vádlottak, elsősorban Studholme és Richardson olyan mértékben megalázták és uralták Shakirát, hogy azt lehet mondani, teljes kontroll alatt tartották. Elszigetelődött mindenkitől, akit korábban ismert, szabad akaratának még a látszatát is elfojtották és ellopták tőle.”

Szolgaként tartott, csak tasakos ketchuppal etetett majd a legembertelenebb módon végzett egy fiatal nővel egy "őrült trió" Londonban 4

„Ellopták az önbecsülését, a pénzét, elvették a lakását, rabszolgaként bántak vele, megparancsolták neki, hogy kora hajnalban ébredjen fel, hogy kitakarítsa a házukat, elküldték a boltba vásárolni. Csak tasakos ketchupot adtak neki enni, borzasztó életkörülmények közt kellett élnie, és alkalomadtán lefotózták vagy levideózták, amiket tettek vele.”

„Ez egy emberi lény hosszú hónapokon át tartó lassú megsemmisítése volt, amely az értesülések  szerint egy hosszú, őrült és teljesen elvadult brutális támadásban végződött melynek során leforrázták, megégették, fejbe verték, övvel verték és ököllel végül egy üvegpalackkal ütötték verték. Amikor mindez nem ölte meg fogták, és betuszkolták egy csomagtartóba, a saját lakásába vitték, ott bezárták egy szekrénybe, és nem adtak neki sem ételt sem vizet, amíg meg nem halt.”

„Aztán otthagyták egy ágyban rothadni, miközben megpróbáltak felmosni és eltüntetni minden nyomot. Shakira Spencert ezek a vádlottak egyértelműen nem emberként kezelték.”

Ms Hunter azt is elmondta, hogy jeget pakoltak Ms Spencer köré, hogy primitív módon megpróbálják lassítani a bomlást. Az is elhangzott, hogy a vádlottak újságokat helyeztek el az ágy mellé, mintha Ms Spencer olvasott volna, és álmában halt volna meg.

Csak amikor a szomszédok kukacokat láttak kimászni az ajtaja alól, akkor hívták a rendőrséget Shakira címére. A patológus nem tudta pontosan eldönteni, hogyan mitől halt meg, Ms. Spencer teste olyan rossz állapotban volt. A kórbonctani vizsgálat során zúzódásokat találtak a fülén, vágásokat a fejbőrén és leforrázástól származó sebeket a lábán.

A per során bemutatott bizonyítékok bebizonyították, hogy Pendlebury, Studholme és Richardson brutális és szadista módon teljes kontrollt gyakoroltak Shakira Spencer felett hosszabb időn át. A szenvedés mértéke, amelyet Shakira átélhetett, egyszerűen elképzelhetetlen.

A Scotland Yard munkatársa, Brian Howie nyomozó főfelügyelő ezt mondta: „az elképzelhető legvadabb és legembertelenebb módon” gyilkolták meg. Shakira egy gyönyörű, boldog anya volt, kedves ember, aki könnyen megbízott mindenkiben. Az ügyben az ítélethirdetés egy későbbi időpontban várható.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után