Összevertek és kilöktek a metróból egy NHS dolgozót Londonban, mert szólt, hogy tegyék fel a maszkot 1

Az NHS dolgozójának három helyen tört be az arca a szeme körül, miután megverték majd kidobták a londoni metró egyik szerelvényéből, amiért három utasnak szólni mert, hogy nem viseltek maszkot.

Összevertek és kilöktek a metróból egy NHS dolgozót Londonban, mert szólt, hogy tegyék fel a maszkot 3

A brit egészségügy alkalmazottját többször egymás után megütötték a támadás során, amely akkor következett be, amikor szólt, hogy a trió – két férfi és egy nő – a koronavírusra vonatkozó korlátozásokat szegi meg azzal, hogy nem viselnek maszkot. Az ütlegelést követően a három személy egyike a metrókocsiból ki is hajította az áldozatot a peronra a High Street Kensington nevű megállónál.

A férfinek az egyéb sérülései mellett az állkapcsa is elrepedt. A három elkövető miután végzett, a metrón maradt és mintha mi sem történt volna, utaztak tovább.

Az esetre – amely október 3-án, szombaton 22 órakor történt – csak most kedden este derült fény, miután a British Transport Police közzétett pár képet egy férfiról, akivel elmondásuk alapján beszélni akarnak a támadással kapcsolatban.

Egy fehér, rövid, szőke hajú férfiról van szó aki öltönyt viselt és egyes szemtanúk szerint egy esernyő is volt nála.

A hétfőn nyilvánosságra hozott adatok azt mutatják, hogy Londonban már csaknem 500 embert bírságoltak meg azért, mert nem viseltek semmiféle szájmaszkot a tömegközlekedésen. Emellett a járőrök körülbelül 113,000 embert nem engedtek felszállni valamilyen járműre, a maszkok hiánya miatt, míg kb. 1800-at el is távolítottak buszokról metrókról vagy vonatokról.      Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után