Óriásit szólt be a Ryanair vezére a magyar kormánynak az angliai magyarokat is érintő extraprofitadó miatt, és most mindenki ezen röhög 1

Michael O’Leary nem lacafacázott és keményen odaszólt a magyar kormánynak. A közleményben a légitársaság vezére arra kérte Nagy Márton minisztert, ugyan magyarázza már el, hogyan lehet extraprofitadót kivetni egy rekordveszteséget nyögő iparágra.

Óriásit szólt be a Ryanair vezére a magyar kormánynak az angliai magyarokat is érintő extraprofitadó miatt, és most mindenki ezen röhög 3

A Ryanair nemrégiben elsőként jelentette be, hogy teljes egészében áthárítja az új adót az utasokra, ami nagy felháborodást és heves vitákat váltott ki.

A fapados légitársaság vezére szerint a Covid járvány után épp talpra állni igyekvő veszteséges légitársaságok nem tudják máshogy kitermelni az új adót, így pedig a kormány intézkedése csak árt a koronavírus utáni fellendülésre készülő magyar turizmusnak.

„Nagy miniszter úr elfelejtette a közgazdaságtant. Küldünk neki egy új Közgazdaságtan kezdőknek könyvet, amit reményeink szerint tanulmányozni fog, hogy meg tudja magyarázni, miért vetnek ki extraprofitadót egy olyan veszteséges iparágra, mint a légi közlekedés” – írta Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója a cég közleményében az új magyar különadókról.

A légitársaság által közzétett közlemény szerint az új magyar adónem nem extraprofitadó, hanem

„Rablás egy olyan kormánytól, ami teljesen elvesztette kapcsolatát a valósággal”.

A Ryanair arra is várja a választ Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztertől, hogy miért terhelik különadóval a légitársaságokat, amikor azok az ukrajnai háború és a Covid miatt amúgy is veszteségesek; illetve hogy miért kell a magyaroknak és a Magyarországra utazóknak többet fizetniük a repülésért, amikor a magyar légi közlekedés amúgy már két éve szenved előbb a koronavírus és most a háború miatt.

Emellett arra is szeretnének választ kapni valószínűleg sok mással egyetemben, hogy miként segíti a magyar családokat az, hogy növelik a légi közlekedést terhelő adókat.

„Felszólítjuk Nagy miniszter urat, hogy vonja vissza ezt az idióta extraprofitadót vagy legalább korlátozza az olyan iparágakra, mint az olaj vagy a gáz, amelyek rendkívüli nyereséget termelnek, és ne a rekordveszteségtől szenvedő légitársaságokra.” – zárul a közlemény.      Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után