Nem eshetett Karácsonyra Jézus születése 1

Jézus születésének pontos dátumát, és körülményeit homály fedi, de megpróbáltuk összeszedni, hogy mi az, amit tudunk, mi az, amit nem, és mik azok a bibliai utalások, amik segíthetnek eldönteni ezt a nagy dilemmát.

Nativity_tree2011

Az egyház szerint, Jézus Karácsonykor született, és egyben ez az időszámításunk kezdetének pontja is. Az igazság azonban az, és erre a Bibliában is találunk bizonyítékokat, hogy a keresztény egyház a karácsonnyal valójában a pogány télinapforduló-ünnepre próbált rátelepedni. Ezt a Da Vinci-kód megjelenése óta, szinte mindenki mindenki tudja. Felmerül a kérdés, hogy akkor mikor is van valójában Jézus születésnapja. A válasz nem egyértelmű. Sem a hónap, sem az év, csak az látszik biztosnak, hogy nem decemberben, és nem 1-ben történt. 0-ban nem is történhetett, mert ilyen év nem volt, ugyanis időszámításunk előtt 1 után időszámításunk szerint 1 volt a következő év.

A probléma alapja, hogy a Biblia nem említi a Megváltó konkrét születési dátumát. Említi azonban azt (Lukács 2:7-8), hogy a születésekor a pásztorok éjjelente a mezőkön vigyáztak a nyájaikra. Ez télen biztosan nem történhetett, mivel akkor Júdeában túl hideg van ilyesmihez. A Biblia azt is írja Lukács (2:1-4), hogy a várandós Mária és József a római népszámlálás miatt utazott Betlehembe. A népszámlálások viszont nem télen voltak, mivel ilyenkor a hideg és a rossz idő miatt az utak nehezen voltak járhatók.

A Child is Born 31262

Jézus születésének pontos idejére a Bibliában csak utalások találhatóak, konkrétumok nincsenek: Lukács írja (1:24-36), hogy a szeplőtelen fogantatáskor Erzsébet, a későbbi Keresztelő Szent János édesanyja hat hónapos terhes volt, ami azt jelenti, hogy Jézus János után kb. fél évvel születhetett. Szintén Lukács írja (1:5), hogy az Abijah nevű ünnep alatt látogatta meg Zakariást Gábriel arkangyal a hírrel, hogy a felesége gyermeket vár, aki nagy dolgokat fog véghez vinni és Jánosnak kell majd elnevezniük.

Abijah júniusra esett akkoriban, ami azt jelenti, hogy János a következő év márciusában születhetett, Jézus pedig ebből kifolyólag szeptember környékén, de semmiképpen sem decemberben.

A csillagászok más úton próbálják megfejteni a Megváltó születésének dátumát. Azt próbálták meghatározni, hogy mikor volt olyan fényjelenség az égbolton, melyet a három királyok a betlehemi csillagnak hihettek. A kutatások szerint ez nyáron, pontosan június 17-én történhetett, mert ilyenkor volt a Vénusz és a Jupiter együttállása, ami rendkívül fényes, jól látható csillagként jelent meg. Ez a jelenség azonban ie. 2-ben volt látható.

Jézus nem 1-ben, vagy mínusz 1-ben született. Erre ismételten a Biblia nyújt bizonyítékot, mivel Máté evangéliumából ismeretes, hogy Heródes azért ölette meg az összes, két évnél fiatalabb gyermeket Betlehemben, hogy a Megváltó is biztosan közöttük legyen. Józsefet azonban egy angyal figyelmeztette álmában, hogy vigye Egyiptomba a fiát. A történészek szerint azonban Heródes időszámításunk előtt 4-ben meghalt. Ebből az következik, hogy Jézusnak időszámításunk előtt 4 és 6 között valamikor kellett születnie.

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”” box_height=”” colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″]

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után