Mit ígér a brit kormány a vírus miatt dolgozni nem tudó 0 órás szerződéseseknek és az egyéni vállalkozóknak? 1

A koronavírus járvány sajnos egyre gyorsabban terjed a világ számos pontján, aminek köszönhetően rengeteg vállalkozás, üzlet, legyen az kis vagy nagykereskedés zár be és velük együtt számtalan alkalmazott nem tud dolgozni és ezért nem kap fizetést, vagy csak töredékét annak, amit eddig keresett.

Pénteken a brit pénzügyminiszter, Rishi Sunak megerősítette, hogy a tervek szerint a kormány támogatni fog minden dolgozni nem tudó teljes vagy félállásban levő alkalmazottat. Ők a fizetésük 80%-át mind meg fogják kapni, egészen 2500 fontig havonta. Míg ezt az átfogó jellegű támogatást rengetegen örömmel fogadták, a pénzügyminisztert számtalan kritika is érte, mivel ez nem foglalja magában a Nagy-Britanniában élő 5 millió szabadúszót, 0 órás szerződéssel dolgozót és egyéni vállalkozót.

Boris Johnson, brit miniszterelnök korábban már azt is bejelentette, hogy megsegítik a lakáshitellel rendelkező ház tulajdonosokat is, illetve az albérletben élőket is. A lakáshitel fizetési szünetről illetve az albérlők támogatásáról itt olvashattok.

Na, de akkor mi van a 0 órás szerződéssel dolgozókkal?

Ha szüneteltetniük kell a munkájukat, és egyébként heti £118nál többet keresnek az adók levonása után, akkor jogosultak a kötelező táppénzre (SSP), ami jelenleg £94.25 hetente. Azok, akik erre nem jogosultak, vagy elbocsátották őket, azok igényelhetnek „employment and support allowance-t (ESA), méghozzá a vírus miatt az első naptól, nem pedig a nyolcadiktól számítva. Ez a 25 év alattiaknak £57.90, a 25 év fölöttieknek pedig £73.10 hetente.

A pénzügyminiszter azt ígérte hamarosan ennél részletesebb információ is elérhető lesz. Egyelőre nem erősítették meg, de úgy hírlik, hogy ők is megkapják, majd a fizetésük 80%-át, csak az nem tisztázott még, hogy hogy lesz kiszámolva a keresetük.

A magánvállalkozókkal mi lesz? Nekik segít az állam?

A kormány további segítséget ígért az Egyesült Királyságban jelenleg tevékenykedő 5 millió embernek, akik egyéni vállalkozók, ám még nem erősítették meg, hogy ez a segítség miben nyilvánul majd meg.

A pénzügyminiszter azt mondta a BBC Radio 4 Today programjának, hogy több szempontból is nehéz bevezetni az egyéni vállalkozókra vonatkozó külön támogatási rendszert. Jelen állás szerint az egyéni vállalkozók igényelhetik a Universal Creditet a táppénzzel megegyező, vagyis heti £94.25-os összegben.   WC papír vásárlási ötlet        Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után