Az IFS elemzése alapján nem számít, hogy ki fogja nyerni a választásokat, a háztartások bevételei mindenképp csökkenni fognak.
A brit statisztikai hivatal úgy véli, hogy nagy átlagban a választásokat követően olyan adó és támogatásbeli változtatások következnek majd, melyek miatt az emberek bevétele csökkenni fog. Amennyiben például a konzervatív párt újra nyer, a támogatások átlag 10%-os csökkenése várható.
A pártok mindig azt ígérgetik, hogy az adócsalókra lecsapva próbálják meg az államkasszát feltölteni, de ez valamilyen úton módon mindig szinte teljesen meghiúsul. Ezen kívül, csodával határos módon egyik pártnak sem sikerült eddig egy épkézláb adóreformmal előrukkolnia.
Adózással kapcsolatos tervek:
- A konzervatívok és a liberál demokraták is megemelnék az adómentes éves jövedelem felső határát £12,500-ra a következő ciklus végéig, ez azonban az emberek 44%-án nem segítene, mivel azok ezen összeg alatt keresnek.
- A munkáspárt és a liberál demokraták hatalomra kerülése esetén a magasabb adósávba esők száma 4.9 millióról 6.5 millióra emelkedne 2021-re.
- A munkáspárt bevezetne egy alacsonyabb, 10%-os adósávot is, amit rengeteg kritika ért.
- A munkáspárt és a liberál demokraták is bevezetnék a kúria adót a 2 millió font fölötti ingatlanokra. A terv szerint 1.2 milliárd font bevétele lenne ebből az államnak, ami azt jelenti, hogy akinek 3 milliót meghaladó ingatlanja van, az £16,600-ot adózna pluszban évente.
- Ami az adócsalók, és az adózást kicselezni próbálók lefülelését illeti, a konzervatívok 4.6 milliárd, a munkáspárt 6.7 milliárd, a liberál demokraták pedig 9.7 milliárd fontot terveznek kisajtolni az új regulációkkal. Eddig azonban egyik párt sem állt elő részletes, használható vagy értékelhető stratégiával, hogy ezt a sok pénzt hogyan tervezi előteremteni.
Jóléti reformok
A konzervatívok a társadalombiztosítás 220 milliárd fontos büdzséjét vágnák meg 12 milliárddal, amit rengeteg támadás ért. A statisztikai hivatal elárulta, hogy ebből az összegből még 10 milliárdnyi megtakarításra nincs semmi konkrét használható stratégia a párt részéről. A terv megvalósításához a gyerek támogatást, a hátrányos helyzetűeknek járó segélyeket vagy a lakástámogatás költségvetését kéne akár 10%-kal is szűkebbre szabni.
Azonban a többi pártnak sincs jobb terve, a munkáspárt például szintén a gyerek támogatáshoz nyúlna hozzá, ami szintén sokak haragját vívná ki.
Már csak pár nap van a választásokig, és még senki nem állt elő kész tervvel, ami átlátható, és a realitás talaján mozog, ami igen aggasztó, és szomorú is egyben.
Új szolgáltatásunk – Tekintsd meg KUPON kedvezményeinket: https://hungliaonline.com/shop/
Ha máskor is szeretnéd angliai magyaroknak szóló híreinket olvasni, nyomj egy Like-ot:
[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”250″ box_height=”80″ colorscheme=”light” show_faces=”0″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″][email-subscribers namefield=”NO” desc=”Hírlevelünkhöz email címed megadásával csatlakozhatsz” group=”Public”]Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/
Forrás: http://www.bbc.co.uk/news/business-32498082