A brit kormány egy teljes hónappal meghosszabbította az ország területén albérletet bérlők kilakoltatásának ideiglenes tilalmát, mondván, hogy amennyiben azt most hirtelen megszüntetnék „rengeteg ember kerülne az utcára”.
A Lakásügyi, Közösségi és Önkormányzati Minisztérium péntek délután megerősítette, hogy a kilakoltatások ideiglenes tilalma 2020 szeptember 20-ig tovább folytatódik. A főbérlők számára emellett azt is kötelezővé teszik, hogy hat hónappal előre értesítsék a kilakoltatni kívánt bérlőket. Ez a külön rendelkezés pedig „legalább 2021. március 31-ig” továbbra is hatályban lesz – nyilatkozta az egyik miniszter.
Egy szenior Tory politikus arra figyelmeztetett, hogy ez a mostani döntés nem védi elegendő ideig a rászorulókat, és azt javasolta, hogy a kilakoltatások tilalmát a következõ év tavaszáig még meg kellene tartani.
Az eredeti tervek szerint a kilakoltatásoknak Angliában vasárnaptól újból meg kellett volna kezdődniük: körülbelül 227 000 magánbérlőről lehet tudni országos szinten, hogy június óta tartozásuk van a landlord illetve az ügynökség irányába, és ezek közül 174 000-et a főbérlő vagy az ügynökség meg is fenyegetett, hogy eltávolítja az ingatlanból.
A skót kormány már 2021 márciusáig meghosszabbította a kilakoltatások teljes tilalmát.
Lord Pickles, egy korábbi Tory kabinet miniszter azt mondta, hogy „szívesebben látná a tilalom tavaszig történő meghosszabbítást”. Ez ugyanis lehetővé tenné a kormány számára, hogy számos olyan változtatást hajtson végre, amelyek megkönnyíthetik elviselni a tilalom feloldásának következményeit.
A Munkáspárt vezetője, Sir Keir Starmer, aki a hét elején szintén a tilalom meghosszabbítását kérte, azt mondta: „Ez a módosítás szükséges volt, de egy ilyen rövid meghosszabbítás azt jelenti, hogy igen nagy az esélye annak, hogy az emberek gyakorlatilag csak kaptak néhány extra hetet, hogy összeszedjék a cókmókjukat. ”. Hozzátette azt is, hogy a miniszterelnököt már„hónapokkal ezelőtt figyelmeztették a kilakoltatási válság súlyosságáról, de ő a fejét a homokba dugta” és nem fordított rá megfelelő figyelmet. Forrás