koronavírus eu

Európa több országa is lezárja a határait a kívülről beérkezők elől egy 30 napos intervallumra. Ez nem sokkal azt követően történt, hogy az EU nyilvánosságra hozta terveit, mely szerint a koronavírus miatt az egész unió területén betiltanák az országok közti utazgatást minden olyan esetben, amikor az nem létfontosságú.

Franciaország, Németország és Bulgária kedd reggelre egyaránt bejelentette, hogy még a Schengeni övezet területén belül sem engedélyezik az utazgatást, amennyiben az nem indokolt illetve életbevágó. Mind a három országot körülvevő összes határszakaszon komoly készületek zajlanak azok teljes lezárására.

A brit külügyminisztérium arra figyelmeztette a Nagy-Britanniában élőket, hogy ha tehetik, ne hagyják el az országot, egyrészt a vírus terjedése miatt, másrészt pedig azért, mert igen nagy esély van arra, hogy egy másik ország területén fogunk rekedni, mivel a közlekedési eszközök egyre kisebb mértékben üzemelnek a normál menetrend szerint.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen azt nyilatkozta, hogy az EU-szintű utazási tilalom alól mentesülő személyek a hosszú távú tartózkodási engedéllyel rendelkezők, az EU-állampolgárok családtagjai, a diplomaták és a válság kezelésében részt vevő orvosok és ápolók lesznek.

A sürgősségi orvosi és élelmiszer-ellátás az EU területére speciális „gyors sávokon” keresztül történik  majd annak biztosítására, hogy az egészségügyi szolgáltatások és a szupermarketek ki tudják elégíteni a megnövekedett keresletet.

„Itt Európában minden országot súlyosan érint a koronavírus, és tisztában vagyunk vele, hogy minden, ami csökkenti a társadalmi interakciót, csökkenti a vírus terjedésének sebességét. Minél kevesebben utaznak, annál jobban kordában tudjuk tartani a vírus terjedését. Éppen ezért, azt javaslom az állam- és kormányfőknek, hogy vezessenek be ideiglenes korlátozásokat az Európai Unió területén történő nem létfontosságú utazásokra.” – mondta beszédében az Európai Bizottság elnöke.

“Háborúban állunk, egy egészségügyi háborúban. Nem egy hadsereg ellen kell harcolnunk ugyan, de az ellenség valós. Egyre jobban tejed, és erre országos szintű válaszreakció szükséges.” – nyilatkozta egyik legutóbbi beszédében a francia elnök, Emmanuel Macron. A franciáknál már a katonaság egy részét is bevetették, hogy segítsék az orvosok és egészségügyi alkalmazottak munkáját többek közt a fertőzöttek szállításával is.

Déltől a franciáknál mindenkinek otthon kell maradnia, csak akkor mozdulhatnak ki, ha életbevágó. Akik megszegik a szabályokat, azok büntetést is kaphatnak. Bulgária 15 különböző a koronavírussal súlyosan fertőzött országot nevezett meg, ahonnan nem engednek be senkit az országba. Németország a mai nappal lezárta a határait Ausztriával, Svájccal és Franciaországgal. A kereskedelmi forgalmat azonban továbbra is átengedik. Végezetül Spanyolország is bejelentette, hogy lezárja a határait éjféltől, ami rengeteg ember nyaralását is érinteni fogja.         Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után