Londonban a legmagasabb a munkanélküliség Nagy-Britanniában (friss statisztikai adatok) 1

London nagyon nehezen lábal ki a Covid 19 járványból és a lockdownok negatív gazdasági hatásaiból, és ez a nemrégiben közzétett statisztikai adatokból most már egyértelműen látszik. Többek közt itt a legmagasabba munkanélküliek aránya az egész országban.

Londonban a legmagasabb a munkanélküliség Nagy-Britanniában (friss statisztikai adatok) 3

A 2021 június és augusztus közötti három hónap alatt a szigetország területén belül Londonban volt a legmagasabb a munkanélküliségi ráta, 5,8 százalékos értékkel, a legalacsonyabb pedig a délnyugati régióban, 3,4 százalékos értékkel – közölte a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal a legutóbbi beszámolójában.

Északkeleten volt tapasztalható ugyanakkor a legnagyobb változás a munkanélküliségi rátában az előző évhez képest, itt ugyanis 1,3 százalékponttal csökkent a munkanélküliek aránya.

Egy másik érdekes adat, hogy 2021 szeptemberében csak Londonban és Skóciában volt kevesebb a dolgozó alkalmazottak száma, mint a koronavírus járvány kezdete előtt – közölte az ONS. London áll jelenleg a legtávolabb a járvány előtti szinttől, viszont 2021 augusztusa és szeptembere között itt volt a legnagyobb növekedés tapasztalható.

A betöltésre váró munkahelyek száma szeptemberben ismét rekord magas, közel 1,2 millió volt. Ezt megelőzőleg, a 2021 júliustól szeptemberig tartó három hónapban az üres pozíciók szintén rekordmagasságban voltak, a durván 1,1 milliós értékkel, ami 318 000 hellyel több, mint a világjárvány előtti (2020. január-március) szint. Ez volt zsinórban a második olyan hónap, amikor a háromhavi átlagérték 1 millió fölött van.

Valamennyi iparágban meghaladta vagy megegyezett a betöltetlen munkahelyek száma a 2020 januárjától márciusig terjedő, a pandémiát megelőző szinttel, és ezen belül is a vendéglátóiparban volt a legnagyobb a növekedés, itt ugyanis közel 50 ezerrel (59 százalékkal) nőtt a szabad pozíciók száma. Ez meglehetősen jól rávilágít a nehézségekre, amelyekkel sok londoni étterem és szálloda szembesül a munkavállalók toborzását illetően.

Darren Morgan, az ONS gazdasági statisztikai igazgatója elmondta: „A munkaerőpiac továbbra is kilábalóban van a koronavírus hatásaiból, a foglalkoztatottak szeptemberi száma jóval meghaladja a járvány előtti szintet. A betöltésre váró pozíciók száma szintén új, havi rekordot ért el szeptemberben, közel 1,2 milliót. A legfrissebb adatok szerint elmondható, hogy a fizetések továbbra is növekedést mutatnak az év során, még akkor is, ha figyelembe vesszük az inflációt. A számokat azonban továbbra is olyan speciális tényezők befolyásolják, amelyek megnehezítik a trendek elemzését, és megértését.”

Az alkalmazotti státuszban levő dolgozók száma Nagy-Britanniában 207 ezer fővel emelkedett augusztus és szeptember között, rekordnak számító 29,2 millióra, és ezzel visszatért a járvány kitörése előtti szintre.

A 2021 júniusában végződő 12 hónapban az átlagos heti ledolgozott órák száma Londonban volt a legmagasabb, 31,9 órával és az északkeleti régióban a legalacsonyabb, 29,3 órával. Elmondható, hogy minden régióban nőtt az átlagos heti ledolgozott óraszám az előző év azonos időszakához képest, kivéve Észak -Írországot, ahol pedig nem változott.         Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után