A kivándorlásról kérdezték Orbán Viktort 1

Orbán Viktor szerint különbséget kell tenni az unión belüli és a kívülről érkező bevándorlók között.

Orbán Viktor a kivándorlásról

A magyar kormányfőt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában kérdezték a kivándorlásról. Korábbi éles nyilatkozata ugyanis, melyben a gazdasági bevándorlókról szólt kritikus hangnemben, jelentős európai visszhangra talált.

A műsorban Orbán kifejtette, hogy az EU-s tagállamokon belül szabadon lehet mozogni turistaként, vagy munkavállalóként, így az Európai Unióhoz tartozó országokon belül nem beszélhetünk sem bevándorlásról, sem kivándorlásról, hiszen “egy, közös akarattal létrehozott gazdasági téren belül mozgunk”.

Szerinte politikai felhangok vannak az olyan kijelentések mögött, hogy magyarok kivándorolnak Németországba vagy Londonba. “Nem vándorolnak ki, hiszen mi magunk akartuk, hogy egy közös gazdasági tér jöjjön létre, ahol szabadon lehet munkát vállalni.”- mondta.

7546791_e063787f137502e71f5e96e3c5981652_wm

Szerinte bevándorlásnak azt kell nevezni, amikor az unión kívüli országokból érkeznek emberek az EU-ba. Vannak azonban olyan bevándorlók, akik visszaélnek ezzel, mivel azt a hamis látszatot keltik, hogy ők politikai menekültek, hogy más elbírálás alá essenek. Orbán Viktor szerint a bevándorlókat otthon ügyvédek készítik fel, mit kell mondaniuk.  “Itt Magyarországnak az Európában szokásos politikai korrektségtől eltérően, világosan és egyenesen kell beszélnie, meg kell mondani az igazat: nem akarjuk, hogy a megélhetési bevándorlók célországa legyen Magyarország.”- összegezte a kormányfő.

Szakértők szerint Magyarország továbbra sem célállomása a gazdasági bevándorlóknak, bár tény, hogy 2014-ben a menedékjogi kérelmet benyújtók száma megközelítette a 43 ezret, ami duplája a korábbi adatoknak.

Ha máskor is szeretnél friss, angliai magyaroknak szóló híreket olvasni, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”185″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″ ]

Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/

Forrás: http://index.hu/belfold/2015/01/18/orban_szerint_nincs_kivandorlas/

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után