Bizonyára sokan vannak Nagy-Britanniában, akik előbb vagy utóbb szeretnének lakást venni, de mindennek az ára az egekben van ezért bármilyen egyéb megoldást is szívesen megvizsgálnának. Itt van az első lakását vásárló, Srekanth Nilakantan, aki az év elején vásárolt egy kétágyas lakást a londoni Hounslow-ban, megosztott tulajdonjoggal, akinek a beszámolóján keresztül első kézből szerezhetünk infót arról, hogy ez hogyan is működik pontosan, és vajon érdemes-e belevágni.
25 000 GBP önrésszel Srekanth 25%-os részesedést vásárolt egy lakásban – miután egy barátja mesélt neki a programról. Itt van minden, amit el akar mondani róla…
„A nevem Srekanth, és 27 éves vagyok. Eredetileg Mumbai-ból, Indiából származom, de az elmúlt néhány évet Dublinban töltöttem tanulással, majd dolgoztam. Tavaly Londonba költöztem, mivel úgy éreztem, teljesen felfedeztem az Ír Köztársaság nem túl nagy országát. Arra gondoltam, költözzünk nagyobb helyre, és közben új állást is kezdetem digitális marketing menedzserként.”
„A nyugat-londoni Hounslowban élek, körülbelül öt perc sétára a Hounslow Central metróállomástól. Nagyon szerettem volna olyan helyen lakni, ahol parkok és zöldterületek vannak a közelben, de elég közel London központjához. Szerencsémre megtaláltam a lakást, amely közvetlenül a Lampton Park mellett van (ami 40 hektáros zöldterület, nyolc teniszpályával). Hounslow nagyszerű hely, mivel gyorsan fejlődik. Rengeteg hely van, ahol lehet enni és inni. A Lampton Parkside saját, újonnan megnyílt kávézóval is rendelkezik.”
„Filmrajongó vagyok, ezért szeretem, ha egy mozi kevesebb mint 10 percnyi sétára van, és nagyon szeretek utazni is, és a Heathrow repülőtér mindössze 20 percre van, az is előny.”
„2023 februárjában költöztem be. Megosztott tulajdonjoggal vásároltam 107 500 GBP-ért 25%-os részesedést. Az ingatlan teljes piaci értéke 430 000 font volt. Az önrészem 25 000 font volt. Ami a havi költségeimet illeti, a két hálószobás közös tulajdonú otthonom esetében ez körülbelül 1700 GBP mindennel együtt, beleértve a számlákat is. A 25%-os részesedés miatt jelenleg többet költök albérletre, mint a jelzáloghitelemre. Ez így bomlik le:
- Bérleti díj: 739,06 GBP
- Törlesztő: 409,82 GBP
- Szervizdíj: 150,92 GBP
- Számlák: maradék (~ 400 GBP, de változó)
A tervem azonban az, hogy a következő néhány hónapban átállok 50%-os részesedésre, és növelem a jelzálog/bérleti díj arányomat. Azt mondanám, tudatos költekező vagyok. Az elmúlt néhány évben a dublini tartózkodásom óta spóroltam (Indiában nőttem fel ezt belénk nevelték, és jól kifizetődő). Volt egy kis segítségem apukámtól is, ami az önrészt illeti.”
„A tapasztalatom az, hogy kevésbé volt bonyolult, mint amire számítottam. Ennek részben az volt az oka, hogy a pénzügyi tanácsadómmal sok közös vonásunk volt, és jól kijöttünk egymással. Remek útmutatást kaptam, különösen, hogy olyan vásárló vagyok, aki még egy éve sem él az Egyesült Királyságban. Úgy gondolom, hogy ha megfelelő mennyiségű pénzzel és jó hitelképességgel rendelkezik az ember, a dolgok simán mennek.”
„A megosztott tulajdonjog lehetőséget biztosít a vásárlóknak, hogy részesedést vásároljanak egy lízingelt ingatlanban. Hitelt vesznek fel a megvásárolt részesedésre, és a fennmaradó rész után bérleti díjat fizetnek, általában egy lakásszövetkezetnek. Ez a legolcsóbb módja annak, hogy valaki ingatlanhoz jusson, ha nem keres eleget, vagy nincs elegendő megtakarítása ahhoz, hogy a nyílt piacon vásároljon. Mind a hitel, mind az önrész jóval kisebb így: az önrész általában a vásárolt részesedés öt vagy tíz százaléka, a bérleti díj pedig támogatott.”
„Első vásárlók, meglévő tulajdonosok, akik eladják ingatlanjukat, és volt lakástulajdonosok, akik nem tudják fedezni az ingatlan költségeit mind jogosultak erre a szolgáltatásra. 18 évesnek vagy annál idősebbnek kell lenni, jó hiteltörténettel kell rendelkezni, és az éves jövedelmed nem haladhatja meg a 90 000 GBP-t Londonban, illetve a 80 000 GBP-ot mindenhol máshol Angliában.”
„A minimális részesedés a teljes piaci ár 25 százaléka – bár fokozatosan bevezetésre kerül a 10 százalékos részesedés –, a maximum pedig 75 százalék. A megengedhető legnagyobb részesedést kell megvásárolni, amelyet pénzügyi elbírálás során számítanak ki. Vásárolhatsz-e nagyobb részesedést?”
„Naná! Általában 10 százalékos részenként emelheted a részesedésed. Az új részvények ára az ingatlan forgalmi értékén alapul, és a vevőt terheli a jogi és értékbecslési díj. A 100 százalék elérése azt jelenti, hogy teljes mértékben tied a lakás, és nem kell tovább bérleti díjat fizetni.” Forrás