Így trükközött össze £49,000 támogatást a brit testőr 1

Közel hat év elteltével látott napvilágot az a tény, hogy jogtalanul élvezhette a 49,000 fontnyi nyugdíját az a Paul White, aki egykoron a brit tengerészgyalogságnál szolgált.

_81217685_royalmarinepaulwhite

A Royal Marine egy nemzetközileg is elismert brit kommandós alakulat, amely a királyi haditengerészet kétéltű csapata.

Az orvosi jelentések szerint White olyan szintű sérüléseket szenvedett, hogy sétálni is csak bottal tudott. Ezen szakvélemény nyomán kérte a rokkantsági támogatást, amelyet meg is kapott a volt kommandós.

Egyik nap nyomozók érkeztek Tiverton közeli otthonába, ám abban az időben White az Arab-öbölben tartózkodott. Az elméletileg rokkant ex-kommandós épp egy hajót őrzött testőrként a közel keleten.

Mint később a bíróságon kiderült, a mindennapos, orvos által előírt maximum 25 méteres, bottal segített séta helyett White rendszeresen eljárt golfozni és olyan jellegű mozgást végzett, amelyre az elméletileg sérült hátával képtelen lett volna. Ráadásul ezeken felül testőrként rendszeresen munkát is vállalt különböző országokban.

A 2001-ben megállapított hátsérülése után, 2003-ban a Veteránok Ügynöksége elfogadta White kérvényét a magasabb rokkantnyugdíjra.

A bíróságon egy ortopéd szakértő véleményét is meghallgatták, aki szerint White vagy hazudott sérülését illetően, vagy 2001 és 2006 között óriásit javult hátának állapota.

Lee Bremridge, White ügyvédje állítja, hogy védence valóban hátsérülést szenvedett, és ezért a kezdeti állítások, amelyek jogosulttá tették a magas nyugdíjra, igazak voltak.

A bíróság alapul véve a tényeket 2 év felfüggesztett börtönbüntetésre és 300 óra közhasznú munkára ítélte.
A 49,000 fontot is vissza kell fizetnie, havi 1500 fontos törlesztő részlettel.

Phillip Wassel bíró szerint becstelen dolog, amit White művelt, és szégyent hozott a brit tengerészgyalogságra.

Ha máskor is szeretnél friss, angliai magyaroknak szóló híreket olvasni, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”185″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″ ]

Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/

Forrás: http://www.bbc.com/news/uk-england-devon-31612288

Jakab Norbert

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után