Tizenkét év börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki egy vita hevében halálra verte 79 éves szomszédját Londonban, mindössze azért, mert az idős férfi nyitva hagyott egy kertkaput.
A Covent Gardenben történt tragédia még tavaly októberben rázta meg a helyi közösséget. A 54 éves Trevor Gocan úgy kiütötte James O’Neillt, hogy az agyvérzést kapott, és két héttel később a kórházban életét vesztette.
Egy hétköznapi vita végzetes fordulatot vett
A történet hétköznapi módon kezdődött: Mr. O’Neill, aki több mint 40 éve élt a helyszínen, újságért ment és sétálni indult, hogy „megérdemelje” a vasárnapi sülthúst, míg Gocan egy szendvicsért tartott épp a közeli üzletbe. A vita egy nyitva hagyott kertkapu miatt robbant ki, és kevesebb mint 90 másodperc után az idős férfi már a földön feküdt súlyos sérülésekkel.
A támadást biztonsági kamera is rögzítette, és az ügy tárgyalásán kiderült, hogy Gocan a bántalmazás után hazament, és mint ha mi sem történt volna, tette a dolgát és megetette a macskáját.
Nem gyilkosság, hanem emberölés
Bár Gocant nem találták bűnösnek szándékos gyilkosságban, a Southwark koronabíróság esküdtszéke emberölés miatt elítélte. A bíró, Sally-Ann Hales KC így fogalmazott az ítélet indoklásában:
„Ön nem védekezett – elveszítette az önuralmát. Jim O’Neill, egy szeretett apa és nagypapa, meghalt az ön törvénytelen cselekedete következtében.”
Az ítélet szerint Gocan büntetésének kétharmadát börtönben kell letöltenie, mielőtt feltételes szabadlábra helyezését mérlegelhetik.
Egy életen át tartó gyász
A meggyilkolt férfi özvegye, Sara O’Neill, a bíróságon elhangzott nyilatkozatában így emlékezett vissza:
„Jim nemcsak a férjem volt, hanem a lelki társam is. Azóta képtelen vagyok aludni, rémálmok gyötörnek, gyakran sírok. Nem tudok tovább abban a lakásban élni, ahol együtt töltöttük az életünket.”
A pár 49 évet élt házasságban, és Mrs. O’Neill már árulja közös otthonukat.
A védelem szerint „karakteridegen tett” volt
Gocan védője, Benjamin Aina, azzal érvelt, hogy védence „egyébként békés természetű”, és nem volt korábban büntetve – ugyanakkor elismerte, hogy 2012-ben egyszer figyelmeztetésben részesült, amiért meglökte a feleségét. Forrás