Emelkedik a brit minimálbér – 400 fonttal többet vihetünk haza évente 1

A kormány hivatalosan is bejelentette, hogy az országos minimálbér 20p-vel fog emelkedni, így hamarosan 6.70 font lesz az az összeg óránként, amit egy bejelentett alkalmazott mindenképp meg kell, hogy kapjon.

minimálbér 2015 anglia

A változások csaknem másfél millió dolgozót érintenek. Az új, £6.70-es óránkénti minimum fizetés idén októbertől fog életbe lépni. A Low Pay Commission nevezetű, a minimálbérért felelős bizottság javasolta az emelést, ugyanis szerintük ez elengedhetetlen a jelenlegi körülmények mellett.

A 21-ik életévüket még be nem töltött fiatalkorú dolgozók fizetése is emelkedni fog, sőt a gyakornoki fizetés is emelkedik, méghozzá 20%-kal, ami igen jelentős emelkedésnek számít. A gyakornokok így októbertől 57p-vel keresnek majd többet, óránként összesen £3.30-at tehetnek majd zsebre.

national-minimum-wage-table-nmw (1)

A miniszterelnök, Mr. Cameron szerint az emelések magasabb anyagi biztonságot fognak eredményezni számos dolgozó esetében, és egyúttal egy szebb jövő irányába terelik Nagy-Britanniát.

A munkáspárt az „igencsak megkopott” jelzővel illette a minimálbér jelenlegi helyzetét, amiért, mint mindig, a kormányt és annak hibás döntéseit tartja felelősnek. Ők nem olyan régen azt ígérték, hogy amennyiben megnyerik a választásokat, kormányzásuk alatt, a minimálbér el fogja érni a £8-ot. A kormányellenesek szintén nem győzik hangsúlyozni, hogy eléggé elmaradt a kormány az Osborne kancellár egy évvel ezelőtti ígéretéhez képest, mely szerint mostanra a minimálbér £7-ra fog emelkedni.

Azt azért érdemes megemlíteni, hogy a jelenlegi 3%-os emelés az elmúlt 7 évben a legmagasabbnak számít. Egy minimálbérért dolgozó alkalmazott, ha teljes munkaidőben dolgozik, éves szinten kicsit több, mint 400 fonttal visz majd haza többet.

A 16-17 évesek fizetése ezzel párhuzamosan 2%-kal fog emelkedni, £3.87-re, míg a 18-20 éves korosztály minimálbére szintén 3%-kal nő majd, £5.30-ra. A minimálbérekért felelős bizottság 7p-s emelést javasolt a gyakornokok esetében, de a kormány ezt 57p-vel emelte meg, ami a 16-18 éves gyakornokokra fog vonatkozni, és a 19 évet betöltött gyakornokok közül azokra, akik első évüket töltik.

„Nagy-Britannia hosszú távú gazdasági tervének középpontjában egy egyszerű elképzelés áll. Akik betesznek, azok vissza is kapnak, és a kemény munkát rendesen meg kell jutalmazni.” – nyilatkozta a brit miniszterelnök.

Ha máskor is szeretnél friss, angliai magyaroknak szóló híreket olvasni, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”185″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″ ]

Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/

Forrás: http://m.bbc.co.uk/news/uk-politics-31907601

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után