koronavírus immunitás

A Covid-19-re való immunitás „meglehetősen gyorsan megszűnik” Angliában az embereknél – állítják a tudósok, a világ egyik legnagyobb, az emberekben képződő antitestek szintjét vizsgáló kutatás eredményeinek nyomán.

koronavírus immunitás

A detektálható mennyiségű antitesttel rendelkező emberek száma 26 százalékkal csökkent Angliában a szeptemberig tartó három hónapban – közölte nemrég a londoni Imperial College, egy 365 000 személyen végzett vizsgálatot követően. A React-2 vizsgálat eredményei hangsúlyozzák, hogy oltóanyagra van szükség a járvány megfékezéséhez, és hogy „hosszú, hosszú út áll még előttünk” mire elmondható lesz, hogy a lakosság immunissá vált a vírusra – közölték az Imperial szakértői.

Míg a vizsgált embereknek csak 6 százalékánál találtak antitestet június végén, ez augusztusban 4,8 százalékra, szeptember közepén pedig még tovább csökkent és 4,4 százalékra esett vissza. Ez azt jelenti, hogy Angliában 20-ból átlagosan kevesebb mint egy embernélnél volt kimutatható antitestszint a járvány jelenlegi második hulláma során.

Arra jöttek rá, hogy az antitestek száma három-négy héttel azután kezd el csökkenni, hogy először kimutathatóvá válnak, és gyorsabban csökkennek az idős embereknél és a tünetmentes betegekben. Ezenkívül a tanulmány megállapította azt is, hogy az antitestek szintje lassabban csökkent az egészségügyben és gondozó otthonokban dolgozó embereknél.

A React csapat tudósai elmondták, hogy nem találtak bizonyítékot arra, hogy ez a vírus más koronavírusoktól eltérően viselkedne, mint például a közönséges nátha, amelyet általában 6-12 hónap elteltével újra elkaphatunk.

A tudósok hangsúlyozták, hogy még mindig nem tudni, hogy milyen mennyiségű antitestre van szükség ahhoz, hogy megvédjen bennünket az újrafertőződés ellen.

„Az összes vakcina, amellyel jelenleg a kísérletek folynak, teljesen más mechanizmusokon alapul, amelyek stimulálják az immunválaszt, mint maga a vírussal való megfertőződés. Tehát nem nyilvánvaló, hogy csak azért, mert a természetes immunitás gyorsan elmúlik … egy jó vakcina beadása után is ugyanez fog történni. Egy jó vakcina jobb lehet, mint a természetes immunitás, és nagyon sok új oltástechnológia van tesztelési fázisban, amelyek reményeink szerint tartós antitest termelésre ösztönzik majd a szervezetet.” – nyilatkozta Barclay professzor.       Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után