Egy repülőtér WC-jében felakasztva találtak rá egy brit nőre 1

Egy brit nemzetiségű középkorú nőt egy reptér mosdójában felakasztva találtak meg, nem sokkal azután, hogy lekéste a csatlakozást.

ataturk-airport

A Jacqueline Anne Sutton néven azonosított nőt az isztanbuli Atatürk reptéren találták meg holtan a reggeli órákban. A helyi média értesülése szerint az 50 év körüli nő Londonból indult, és Isztanbulban kellett volna átszállnia az Erbil-be tartó járatra, de lekéste a csatlakozást.

Az értesülések szerint miután lekéste a gépét, közölték vele, hogy egy új jegyet kell vásárolnia, mire ő azt válaszolta, hogy nincsen rá pénze. A holttestére a hírek szerint három orosz utas talált rá a WC-ben. Ms Sutton korábban a BBC újságírójaként dolgozott. Sokat foglalkozott az arab és iszlám államok helyzetével, ezen belül is leginkább a háború sújtotta országokban a médiában dolgozó nők helyzetével. A hatóságok megerősítették a nő halálát, és az ügyben nyomozás indult.

jackysutton

Ms Sutton több ízben is dolgozott különböző humanitárius szervezetekkel, valamint az ENSZ-szel. Öt különböző nyelven beszélt és eközben a doktoriját írta az Australian National University nevű egyetemen. Az egyetemi csoporttársait és tanárait sokkolta a nő halálhíre.

„Nemcsak kiváló tanítvány, de nagyon jó barát és kolléga is volt, aki ráadásul rengeteget tett hozzá az egyetem munkásságához.” – nyilatkozta Amin Saikal professzor.

A volt újságíró barátai hitetlenkedve fogadták a hírt, mely szerint felakasztotta magát egy WC-ben, miután kiderült, hogy nincs pénze a repülőjegyre. A kollégái az ügy nemzetközi szinten történő kivizsgálását szorgalmazzák.

További kérdéseket vet fel, hogy a Londonból való megérkezése után két teljes órája volt elérni a csatlakozást. Emellett ő volt az iraki IWPR (háborúval kapcsolatos jelentésekért felelős intézmény) igazgatója. Az előző személy, aki ezt a pozíciót töltötte be, bizonyos Ammar Al Shahbander, május másodikán merénylet áldozata lett, miután bomba robbantotta fel a járművet, amiben utazott. A nő halálának körülményei egyelőre tehát tisztázatlanok, és fölöttébb furcsák.   Forrás: http://www.standard.co.uk/

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” colorscheme=”light” hide_cover=”1″ show_faces=”0″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”0″ small_header=”1″ hide_cta=”1″ ]  – Itt Like-old oldalunkat

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után