Theresa May, brit miniszterelnök a tegnapi beszédében ígéretet tett, hogy megvédi a szigetországban lakó EUs állampolgárokat és egy „megbízható” kapcsolatot épít ki az unióval a kilépés után.
A miniszterelnök a már sokak által régóta várt beszédét Firenzében tartotta, és arra használta fel, hogy megerősítse, hogy Nagy-Britannia nem szándékozik elállni a kilépés tervétől, de egy jó és új gazdasági kapcsolatrendszert fog felépíteni. Beismerte, hogy a tárgyalások idáig igen lassan haladtak és nem voltak túl eredményesek, kiemelve az Ír határ problémáját és az EUs állampolgárok sorsát.
May ugyanakkor azt mondta, hogy a Brexittel kapcsolatban optimistán kell látni a dolgokat mind az EU-nak, mind a briteknek. Arra hivatkozott, hogy mindkét fél ugyanazokban az értékekben hisz.
Egy kétéves átállási időszakot javasolt a kilépés után, hogy az új kapcsolat kiépítése gördülékenyen mehessen. May beadta a derekát és elfogadta, hogy Nagy-Britannia a brexit után még legalább két évig a közös piacon marad, és ezáltal az EUs állampolgárok továbbra is szabadon mozoghatnak majd. Ezek szerint az angliai magyaroknak még jó pár évig nem kell aggódniuk a sorsuk miatt.
„Lehet, hogy az Európai Unióból kilépünk, de ettől még Európát nem hagyjuk el. Az EU sikeressége Nagy-Britanniának is éppúgy érdeke, mint a többi országé. Mi akarunk lenni a legjobb és legerősebb barátotok és partneretek és szeretnénk, hogy az EU és Nagy-Britannia együtt, karöltve gyarapodjon.” – mondta a miniszterelnök.
Mrs. May a beszédében igyekezett minél több részletet közölni a kilépéssel kapcsolatos tervekről, annak érdekében, hogy sikerüljön végre megtörni a Brexit tárgyalások sorozatos kudarcainak szériáját.
„A brit nép úgy döntött, hogy elhagyjuk az EU-t, hogy teljes mértékben a saját szerencsék kovácsai legyünk a nagyvilágban. Sokak számára ez egy izgalmas időszak, tele ígéretes lehetőségekkel. Mások számára ez aggasztó. Én optimizmussal nézek előre, abban a hitben, hogy ha ezt a pillanatot arra használjuk fel, hogy megváltoztassuk az itthoni dolgainkat is, nem csak az EU-val való kapcsolatunkat, akkor ez egy meghatározó momentum lesz az országunk történetében.”
A brit miniszterelnök azt is megígérte, hogy az EU-val továbbra is együtt fog működni, és együtt veszik fel a harcot a terrorizmus ellen. Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com